Eső, 20 kilós hátizsák, szúnyogok, tűző nap, poros út, kemény fekvés, lecsapódó pára, dobálózó pelék, zárva tartó boltok… Vándortúra gyerekestül? Ugyan miért akarna bárki is belevágni? Sorolhatnánk a pszichológia racionális érveit, mégsem ezek miatt ajánljuk a hátizsákos nyaralást. De akkor miért?
Na jó, ha segítségül akarnánk hívni a kutatásokat, ilyen kulcsszavak hangzanának el: csökkenő stressz, vérnyomás, testzsírszázalék, agresszió – növekvő figyelem, stressztűrés, kreativitás, pszichés és testi egészség. Meg még vagy húsz másik fogalom, de ez pont olyan, mintha az áfonyát csak az antioxidáns-tartalma miatt fogyasztanánk.
Szubjektív előnyök
Mivel a vándortúra alapvetően felnőttként jelent feladatokat, nyilván a felnőttek fogják eldönteni, hogy belevágnak-e a kalandba. Az elsőbálozó gyerekeknek még fogalmuk sincs, mire számítsanak, a véleményük ezért nem lenne túl releváns. Hogy ezen segíthessek, összegyűjtöttem, nekem mit adott gyerekként sok nyár sokhétnyi túrázása, akár gyalog, akár biciklivel.
- 1. Életre szóló barátokat és az első szerelmeket: akikkel valaha hetekig együtt túráztam gyerekként, azok akkor is a legfontosabb emberek között maradnak az életemben, ha évekig nem találkozunk.
- (Ön)bizalmat a testemben: azóta is az alapján mérem, hogy rendben vagyok-e a testemmel, hogy képes-e bizonyos funkciókra: pl. 20 km gyaloglásra. Mivel felmásztam millió dombra, átgyalogoltam egy csomó falun és erdőn esőben, hőségben, éhesen; fürödtem hideg patakokban és ezt még élveztem is, nem könnyű megijeszteni, ha fizikai teljesítményről van szó. Bízom magamban, és bízom a testemben.
- Végtelen játékot: játszottunk menet közben, pihenésnél, rőzsegyűjtés alatt és rossz időben. Visszagondolva, halvány lila gőzöm sincs, mit csináltak a felnőttek egész nap, mert mi, gyerekek állandóan egymással voltunk. „Esténként boroztunk és beszélgettünk a tábortűz körül” – állítja anyukám, pedig megesküdnék, hogy soha nem láttam bort a túrákon. Nyilván mással foglalkoztam.
- Emlékeket, amelyek életben tartottak az iskolaév kellemetlenebb időszakában vagy épp a már munkával töltött felnőtt nyarak alatt. Mint a Harry Potterben az Expecto patronum: a kviddicskupa, a kényelmes hotelszoba és a napos tengerpart nem elég erős boldogságélmény, a nomád vándortúra barátokkal az.
A vándortúra legjobb része az esti tábortüzezés
Gyakorlati feladatok
Ha jól csináljuk a dolgot, a gyerekeknek biztosan hatalmas élmény lesz a többnapos sátorozás. De azért az sem árt, ha felnőttként is sikerül kipihenni magunkat, és összeveszés helyett építeni tudjuk a családi kohéziót. Ehhez pedig nem árt némi felkészülés. Először is mentálisan, mert szinte minden családban az egyik fél jobban bírja és jobban is várja a nomád életet, mint a másik. Ahogy fizikailag is lehetnek jelentős különbségek. „Mivel két kisgyerekkel az év nagy részében be voltam zárva a városi lakásba, egész évben azt a két-három hetet vártam, amikor végre kiszabadulok a természetbe. Ha voltak is nehézségek – például egész nap zuhogó eső –, mindent úgy éltem meg, mint egy nagy kalandot, mert addigra meg tudtam becsülni az értékét” – meséli Juli a szokásos nyári túráikról. A mentális felkészülésen túl azonban gyakorlati feladatokkal is meg kell birkózni.
Mi kell a jó túrához?
- Először is, idő: öt nap kevés. Sokkal jobb a semminél, de még jobb, ha 10-15 napra is kiszakadunk otthonról.
- Társak: mehet persze a család önmagában is, az is szuper, de mindenkinek felüdülés, ha a gyerekek kortársakkal játszhatnak, a felnőttek pedig barátokkal beszélgethetnek, és együtt oldhatják meg a felmerülő nehézségeket. Persze ügyesen kell összehangolni a szükségleteket. „Mivel a többiek valamivel nagyobb gyerekekkel jöttek, nálunk a 2,5 éves kicsi hordozóban töltötte a délutáni alvását. Ez azt jelentette, hogy a hátamon a cuccom volt, a hasamon pedig a kislányom. A férjem a vízkészletünket cipelte, az sem volt kifejezetten könnyű” – meséli tovább Juli az élményeit.
- Kinézett tájegység, és némi felkészülés: lesznek-e nyitva boltok, hol lehet sátrazni, hol vannak vízvételi lehetőségek. Ezeket persze nem kell előre, kilométerre pontosan feltérképezni, elég, ha átlátjuk a terep sajátosságait és lehetőségeit.
- Sátrazás: Magyarországon nem tilos vadkempingezni, csak mindenféle jogszabály vonatkozik rá. Például védett helyeken vagy nemzeti parkokban engedélyt kell kérni rá, amit vagy megadnak, vagy nem, vagy időben, vagy nem, vagy pénzért, vagy nem. Ez tehát csak a rendkívül elkötelezetteknek járható út. Nem védett erdőben, mezőn 24 órán belülre nem kell engedélyt kérni, de érdemes utánanézni, nem vadásznak-e épp. Magánterületen nyilván a tulajdonostól kell engedélyt kérni, ez amúgy bizonyos helyeken teljesen működőképes. Például megérkezik az ember egy zempléni kis faluba. Az első ember útbaigazítja a polgármester vagy egyéb nagy ember felé, aki lebeszéli X-szel, hogy bemehetnek az udvarára vagy a plébániára, vagy a focipályára sátrazni. Sőt be lehet kopogtatni idegen emberekhez is, sokan szívesen látnak egy sátrazó társaságot egy éjszakára. Persze a vendégszeretetet illik valahogy megköszönni is! Ha igazi vadkempingezésről van szó, érdemes patak vagy forrás közelében sátrat verni, a közelséget persze a szúnyogok és böglyök figyelembevételével kimérni. Ha pedig eshet az eső éjjel, akkor gondolni kell a terep vízgyűjtő adottságaira is.
Szerző: Baumann Viola
