Túrázás gyerekekkel

Az elsődleges szempont természetesen az volt, hogy annyit menjen, amennyit hat évesen még jó kedvvel talpal, de azért több legyen, mint elsétálni az oviba, suliba meg vissza. Közben persze érezze jól magát, ugyanez, ha nagyon patetikusak akarunk lenni: érezze meg az erdő zenéjét és szimfóniáját. 

A távra vonatkozó kitétel csont nélkül megvolt, a második nem annyira. Persze volt szimfónia is, csak általában elnyomta a gyerekhiszti. Mennyi még? Jajnemár, letelt az öt perc? Hol van már a vége?

Az első kirándulás után azt gondoltuk, ennyi volt, soha többé nem jön velünk még a Tabánba sem, nemhogy túrázni. Tévedtünk. Elméletben ugyanis nagyon szeretett túrázni, ezt kellett valahogyan átvinni a gyakorlatba. Vagyis esetünkben a fokozatosság elve azt jelentette: egyre hosszabb ideig legyen ott fejben is.

Mesékben futó percek

A kisgyerek számára hatalmas kihívás sokáig egyetlen dologgal foglalkozni, márpedig egy túra két-három órán át is eltart, ez pedig szinte beláthatatlan idő számára. 

Amikor kicsi volt, Pimpa-mesékben mértük az időt: egy mese öt perc, vagyis ha azt mondtam, két pimpányit ülünk a villamoson, nagyjából tudta, mire számíthat. Ahogy nagyobb lett, Pimpa királyságát Gru örökölte. Egy túra nagyjából két grúnyi. Ami nagyon sok. Mit csinálunk addig? Hát, megyünk. 

Na ez az, ami szinte felfoghatatlanul értelmetlen egy hat-hét éves számára. Jó, ott vannak a fák, de fél óra elteltével minden fa ugyanolyan, az út is ugyanolyan, minden is ugyanolyan. Vagyis a szimfóniából néhány hang már megvan, de az egészet még nem bírja kivárni. 

Ekkor jönnek a trükkök. 

Koszos gyerek = boldog gyerek

A gyereket szórakoztatni kell, és akkor bármire képes. 

Az első néhány alkalommal a szórakozást azt jelentette, hogy betörte a jeget minden pocsolya tetején, aztán fülig saras lett, majd begyűjtött egy öl ágat, gallyat, hozzá pár tonna követ és csigát. Tele lett a kocsi, de legalább mindenkinek jó kedve volt. Ilyen esetben érdemes inkább hagyni, hadd legyen koszos és vizes (a kocsiban pedig legyen váltás nadrág). Nagy bölcsesség: a koszos gyerek boldog gyerek. 

Később bejöttek a szójátékok, barkochba, énekek, a begyűjtött fa és egyéb szárazáru mennyisége azonban sajnos nem csökkent érdemben. De a nyavalygás érezhetően alábbhagyott, és ez volt a lényeg. 

Idővel előkerült a fényképezés is. Ez még mindig tart (most nyolcéves), nagyon szereti, bár a tempó érezhetően lassul. A „minden fa ugyanolyan” vélekedést azzal sikerült megtörni, hogy kapott egy könyvet, amely a fákról szólt (Érted a fák beszédét?). Egészen felvillanyozta, mi minden van az erdőben, és sikerült végre kicsit témába vágó unaloműző módszert is alkalmazni:

• megkülönböztettünk kéregtípusokat, 
• számoltunk évgyűrűket, 
• kerestünk mohát és a fák közti barátság bizonyítékait.

Folytassa, felség!

A következő lépés a rendszeresség bevezetése volt. 

Az egy dolog, hogy alkalmanként mókás mászkálni az erdőben, de mégiscsak az a cél, hogy ebből rendszer legyen, amire kiváló megoldást jelentett a Carto-túra, ami szárnyakat adott a gyereknek: alig várta a túrákat, gyűjtötte a pecséteket, számolta, mennyi van hátra. A legemlékezetesebb az aggteleki túra volt, ahol a barlangba is lementünk Jósvafőnél. A kislány lazán beállt a túravezető mellé, kérdezgette, lelkes volt és érdeklődő.

A Carto-sikereken felbuzdulva tavaly év végén elkezdtük az Országos Kéktúrát. Elsőre persze rögtön a Mátrába akart menni, ebből egyelőre a Mátraháza–Galyatető szakasz lett meg. De a határ a csillagos ég. Vagy legalábbis az Írott-kő.

Carto-túrák

A Cartographia túrafüzetéből a több mint húsz túra közül a gyerekeknek hatot kell megcsinálniuk, és kapnak egy kupát. Az ország minden szegletéből válogatnak be teljesítménytúrákat, így olyan helyekre is el lehet jutni, ahová egyébként nem mennénk.

Praktikák tárháza

Trükkök és tippek felszerelés- és ételvonalon. 

• Cipő. A legfontosabb. Egy könnyű, kényelmes bakancs az ideális, amelynek hajlik a talpa, és elég barázdált, hogy ne csúszkáljon. A merev talpú nem jó, fárasztó benne menni, akkor inkább egy gumicsizma. 
• Nadrág. Nem érdemes túlgondolni: legyen kényelmes, se nem szűk, se nem bő. Ha túl szűk, nehezen mozog benne a gyerek, ez hegymenetben rettenetes, ha viszont túl bő, akkor saras lesz. Sínadrágot, esőnadrágot felesleges ráadni, inkább legyen pótruha a kocsiban. 
• Felső. Megéri beruházni technikai pólóra, könnyű és kényelmes viselet. Télen a thermopulcsi a legjobb megoldás, egy kis, rövid esőkabát ideális a szél ellen is. 
• Étel-ital. Mivel csak pár óráról (2-3) van szó, felesleges a fél hűtőt magunkkal vinni, elég egy kis nasi, gyümölcs és innivaló. 

Szöveg: F. Szabó Emese