betöltés folyamatban...

Különleges túra célpontok

2024.02.15.
Különleges túra célpontok

Föld alá, sőt, a Duna alá, tengerszemhez, „ördögi körbe” és az ország legjobban felszerelt csillagvizsgálójához is eljuthatunk: „túramenünkben” különleges túra célpontok felkeresését ajánljuk, melyek beépíthetők egy nagyobb kirándulás programjába is!

Túrastart a Baradlában

Közismert tény, hogy az Aggteleki-karszt ékessége a Baradla barlang. Az talán kevésbé, hogy a föld alatti útvonal legitim „turistaút” is. Az Országos Kéktúra is teljesíthető úgy, hogy az Aggtelek és Jósvafő közti részt a barlangban járjuk be, igaz, ehhez vállalnunk kell a vezetett túra költségeit.

Baradla barlang
Különleges túra célpontok: Baradla barlang

A föld alatti túraválaszték változhat (a 7 kilométeres hosszú túra pl. most nincs a „menüben” az Aggteleki Nemzeti Parknál), de a barlangbejárás így is jól beilleszthető egy programba. A középtúra a Baradla vörös-tói bejáratától indul, és 2,3 kilométerrel később a jósvafői kijáratnál ér véget. A felszínre bukkanás után besétálhatunk a Tengerszem mellett Jósvafőre, és körtúrát is tehetünk: a Kéktúra útvonalán Aggtelek felé fordulva jutunk el a falu széléig, majd a sárga sáv jelzésre váltva térhetünk vissza a barlang vörös-kői bejáratához, számos látványos karsztjelenséget érintve. Szintén kipróbálhatjuk Jósvafő után a kék kereszt, zöld sáv, kék kereszt, kék sáv, sárga sáv útvonalat, mely sokáig a Kecső-patak völgyében halad. Körülbelül 12-14 kilométeres gyaloglásra számíthatunk.

Száraz lábbal a Duna alatt

Menjünk még egyszer a föld alá! Míg a Baradla szinte bármikor látogatható, egy másik, ugyancsak a Kéktúra útvonalán fekvő föld alatti útvonal igen ritkán – évente csupán egyszer vagy kétszer, vezetett (és fizetős) séta alkalmával.

Száraz lábbal a Duna alatt
Különleges túra célpontok: száraz lábbal a Duna alatt

Nagymaros és Visegrád között (vagy fordított irányban) minden túrázó a kompot használja, ám a Duna alatt is át lehet kelni kivételes alkalmakkor. A Duna Menti Regionális Közmű Zrt. évente pár napra megnyitja szervizalagútját az érdeklődők előtt, akik ezen alkalmakkor oda-vissza átsétálhatnak legnagyobb folyónk alatt. A program kizárólag előzetes bejelentkezéssel, a DMRV-vel egyeztetve járható, a cég minden évben honlapján (dmrvzrt.hu) teszi közzé a Duna alatti séták időpontjait. A 2022-es bejárás Nagymarosról indult, de voltak évek, amikor mindkét oldalról vezettek sétát. Mivel mind Nagymaroson, mind Visegrádon turistautak garmadáját találja a kiránduló, a különleges átkelés könnyen beépíthető egy egész napos túraprogramba.

Csillaglátó kupola

Szintén a Kéktúra útvonalára esik Magyarország legjobban felszerelt obszervatóriuma, a vezetéssel, előzetes egyeztetést követően látogatható Piszkéstetői Csillagvizsgáló.

Piszkéstetői Csillagvizsgáló
Piszkéstetői Csillagvizsgáló

Az épületet 1958-ban kezdték felhúzni a Mátra ötödik legmagasabb, 944 méteres csúcsán. Mivel az obszervatórium csak előzetes foglalás után, fix időpontokban látogatható, érdemes túránkat megtervezni. A legkönnyebb megközelítés Galyatetőről leereszkedni a Kéktúrán (a Péter hegyese kilátót is útba ejthetjük), a csillagvizsgáló és a vezetés után pedig Mátraszentimrére vagy Mátraszentlászlóra folytatni utunkat. Körtúrával természetesen Galyatetőre is visszajuthatunk, illetve a mátrai „szentfalvak” egyikét is használhatjuk körtúra-kiindulópontként. Ebben az esetben odafelé izzadhatunk meg jobban, de ha felértünk Piszkés-tetőre, akkor visszafelé már könnyebb dolgunk van. Fontos információ, hogy a sávos jegyárazás miatt csoporttal éri meg a csillagvizsgáló bejárása. Információkat a piszkesteto.konkoly.hu honlapon kaphatunk.

Ezt is olvasd el!
Túrák ünnepekre is - erdei templomok 2024.01.14
Épphogy elmúltak az ünnepek, újra szaporodnak a tennivalók, nő a stressz, fokozódik a feszültség. Bármennyire is. De mi lenne, ha a nagy rohanásban néha lelassítanánk? Erre a természetnél keresve sem találhatunk jobb helyszínt. Három léleknyugtató túrát ajánlunk, ahol nemcsak a csend vesz körül, de szép erdei templomok is utunkba akadnak. 

„Ördögi” kör

Váltsunk északkeletről középnyugatra, a Mátráról a Bakonyra! Cseszneken találjuk a híres várat, de itt alakították ki (a Kőmosó-szurdoknál) az ország első via ferratáját is. Ajánlónkban viszont egy „ördögi” kört írunk le a hegység egyik leglátványosabb részén. Csesznekről a zöld sáv jelzésű útvonalon indulunk el kifelé, a vár alatt, majd a Kő-árokban haladunk.

Gézaháza közelében (erdei pihenő) megállhatunk, majd folytatjuk az utat a zöld sávon, egészen addig, míg nem érjük el a piros sáv és a Mária-út fonódó jelzését. Fordulunk, és az Ördög-árokban, a Bakony okkal híres szurdokában kezdünk visszagyalogolni Csesznek irányába. Jó, lehetőség szerint vízálló cipő és óvatosság szükséges – a völgy végigjárása nem a legkönnyebb, lánccal biztosított és létrás szakasz is van, és időnként az árokban összegyűlt vízzel is számolunk kell.

Ördög-gát

Az útvonal kiemelkedő látványossága az Ördög-gát, melynél egy gigantikus sziklatömb blokkolja az utat. Ez a túra legtrükkösebb része, itt jön az említett biztosított áthaladás és létra. Egy lépcsőn ki is kerülhetjük a technikás szakaszt. Ha az Ördög-gáton átkeltünk, már könnyebb dolgunk van, a piros sáv visszavezet Csesznekre. A túrát érdemes száraz időben teljesíteni. A körtúra mintegy 13 kilométeres, s mindenképpen számoljunk azzal, hogy az Ördög-árokban még száraz időben sem lehet gyorsan haladni!

A legmélyebb

Írjunk le egy virtuális körtúrát, és fejezzük be ajánlónkat ott, ahol elkezdtük, az Aggteleki Nemzeti Parkban! A Rudabánya mellett található bányató – borsodi „tengerszem” – hazánk legmélyebb állóvize.

Borsodi tengerszem
Különleges túra célpontok: Borsodi tengerszem

A meghökkentő kékségű, rendkívül látványos tavat Rudabánya központjából a zöld sáv jelzésen közelíthetjük meg, bár parkolót ennél közelebb is találhatunk. A zöld sávon a településről körülbelül 40 perc alatt jutunk el a parkolóig, a tavat pedig tanösvényen közelíthetjük meg, több helyen is kilátópontot érintve. A tókerülés után megtekinthetjük (zöld várrom jelzés) a Rudapithecus Látogatóközpontot, majd visszatérünk Rudabányára, de akár útba ejthetjük a csorbakői vár maradványait is.

További cikkek

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még senkinek sem sikerült. Az amerikai ultrafutót azonban nemcsak káprázatos sikerei miatt szeretik, hanem azért is, mert bárhol megjelenik, árad belőle a kedvesség. 

Ajánló

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...
Múlt. Jelen. Jövő. Bemutatjuk a PUMA magyar bajnok atlétáit 2024.12.19
Ismerjétek meg a magyar PUMA csapatot Kerekes Grétát, Kozák Lucát és Tóth Annát, a PUMA magyar bajnok atlétáit. Mindannyian eredményes PUMA atléták, akik most ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

EGÉSZSÉGES FALATOK TÚRÁZÁSHOZ

2020.08.25