Eötvös Loránd neve elsősorban fizikusként ismert, de emellett sok minden mással is foglalkozott. Tanár, politikus, feltaláló, amatőr fotós és lelkes természetjáró is volt, aki komoly sikereket ért el hegymászóként. A Dolomitokban hegycsúcsot is elneveztek róla.
Eötvös Loránd természet iránti rajongása már gyermekkorában kialakult. A család villája Svábhegyen állt, és ez a környezet, illetve apja, Eötvös József író, politikus természetszeretete nagy hatással volt rá. Első komolyabb utazását nevelőjével, Krenner Józseffel tette, aki ásványkutatóként bevezette a kövek világába. Tizennyolc évesen indult először nagyobb utazásra egyedül, az Alpokban tett körutat. Ekkor mászta meg első komolyabb hegyét, az Alpok második legmagasabb csúcsát, a Monte Rosát, és ekkor szeretett bele végérvényesen a hegymászásba.
Negyvenkét nyár a Dolomitokban
Legkedvesebb hegymászó terepe a Dolomitok volt, ahová több mint negyven éven át szinte minden nyáron ellátogatott. És mindig ugyanabban a kis faluban, ugyanabban az egyszerű kis szállóban szállt meg. A Cortina d’Ampezzótól északkeletre eső csendes üdülőhelyen, Schluderbachban (olaszul Carbonin).
Eötvös Loránd állítólag soha nem csinált előzetes tervet a túrái előtt, belső sugallat alapján döntött, merre is induljanak. A túráknak azonban volt egy fix pontja, a mászások előtt mindig felkereste a kis schluderbachi kápolnát. Nemcsak az üdülőhelyhez volt hűséges. A hegyi vezetőihez is, akik nagyra tartották őt, de a helyiek is ismerték és szerették, egy idő után már csak a „magyar báróként” emlegették őt.
Hogy milyen hatással voltak Eötvösre a hegyek, arról sokat elmondnak Barcza Imre szavai, aki így emlékezett meg róla 1927-ben a Turisták Lapjában:
„Láttam a tanteremben, de legtöbbször a hegyek között találkoztam vele. Szerényen, gyöngéden beszélt, mintha regélne a fizikáról, majdnem ihletszerűen bánt a finom műszerekkel, arca állandóan komoly volt, mosoly alig jött ajkára. De egészen megváltozott, mihelyest a hegyek közé ment.”
Képekkel mesélt
Eötvös Loránd egyes becslések szerint közel ötszáz magashegyi túrát tett a Dolomitokban. Több mint húsz hegycsúcsra elsőként jutott fel, némelyik mászását a csodával határos teljesítménynek tartották. Még életében róla nevezték el a Cadini-Dolomitok második legmagasabb csúcsát, a 2837 méteres Eötvös-csúcsot. Az ő nevét őrzi egy általa elsőként mászott út is a hegység egyik sziklafalán.
A természetjárást és a hegymászást nemcsak művelte, de népszerűsítette is, nem véletlen, hogy 1888-ban ő lett a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztályának az elnöke, majd később az abból kiváló Magyar Turista Egyesület elnöki tisztét is ő viselte 1891 és 1899 között.
Eötvös korai utazásait még naplóbejegyzésekkel és rajzokkal dokumentálta, 1877-től azonban fokozatosan átváltott a fényképezésre. Ebben anyai nagybátyja, a geográfus, néprajztudós Rosti Pál is inspirálta. Ő szintén nagy túrázó volt, 1857-ben az elsők között jutott fel az 5452 méteres a mexikói Popocatepetl vulkánra.
Eötvös Loránd hegymászásaira mindig magával vitte kameráját és fényképállványát. Túráiról hazatérve pedig rendszeresen tartott vetítéséket, hogy itthon népszerűsítse a természetjárEötvös-expedíást. Értékes fotóinak egy részét a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum őrzi, oldalukon egy virtuális kiállítás is látható, amely nemcsak a Dolomitok és a hegymászás korabeli világát idézi meg, de betekintést ad az Eötvös család mindennapjaiba is.
A hegymászó család
A képek állandó szereplői az Eötvös lányok, Ilona és Rolanda, akik apjukat követve szintén neves hegymászók lettek. Mai szemmel érdekes azt látni, hogy akkoriban a nők kalapban, szoknyában, a férfiak zakóban másztak.
1901-ben az Eötvös lányok elsőként mászták meg a Dolomitokban a Tofana di Rozes 3225 méter magas csúcsának déli falát a Dolomitokban.120 évvel később, 2021-ben az Eötvös-expedíció tagjai arra vállalkoztak, hogy a korabeli útvonalon tisztelegjenek a sikeres mászás előtt, és tegyék mindezt olyan ruhákban és felszereléssel, amelyben az akkori hegymászók, köztük Ilona és Rolanda is mászott. A különös vállalkozásról dokumentumfilm is készül.
Eötvös Loránd igazi sportember volt, amikor éppen nem hegyet mászott, akkor más sportolási lehetőségeket keresett. Szívesen lovagolt például, hosszabb lovas túrákat tett, de volt, hogy pestszentlőrinci nyaralójukból az egyetemig tartó utat is lóháton tette meg. Kerékpározni szintén szeretett, de ebben is kereste a kihívásokat. Egyszer például lányaival egészen a Dolomitokig elbiciklizett.
„..örömét ez a keresés teszi”
Az olaszországi hegymászásoknak az I. világháború kitörése véget vetett, ezért 1915–ben és ’16-ban a család a Magas-Tátra felé vette az irányt. Eötvös Loránd ekkor már 68 éves volt, de lányaival még megmászta a Jégvölgyi-, a Gerlachfalvi-, a Tátra– és a Lomnici-csúcsot. Amikor már nem volt ereje a mászásokhoz, lentről nézte és fotózta lányait.
A „fizika fejedelme”, ahogy Einstein nevezte őt, 1919-ben halt meg. Emlékét nemcsak a róla elnevezett egyetem vagy a torziós inga őrzi, de nevét viseli egy ásvány, az ország egyik legrégebbi menedékháza a Dobogó-kőn, a Dolomitokban pedig, szeretett hegyein az Eötvös-csúcs és a róla elnevezett mászóút hirdeti a magyar báró rendkívüli teljesítményét.
A hegyekről, a természetjárásról nemcsak csodálatos fotói maradtak fenn, de számos alkalommal beszélt és írt is a természetjárás szépségeiről és a hegyekhez fűződő viszonyáról. A Magyar Kárpát Egyesület Budapesti Osztályának 1891. februári közgyűlésén elhangzott szavait ma is gyakran idézik.
„Turista az, aki útra kél azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek, s aki ez álomkép eredetijét fáradtságtól vissza nem riadva keresi – s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jókedvét el nem veszíti, hiszen örömét ez a keresés teszi.”
