betöltés folyamatban...

GIRO HŐSÖK: Az Oroszlánkirály Mario Cipollini

2023.04.29.

Mario Cipollini különleges alakja az országúti kerékpározásnak: generációja legjobb sprintere és showman is volt. Haja és temperamentuma miatt Oroszlánkirálynak nevezték – vagy Super Mariónak, aminek persze semmi köze nem volt legendás „sörényéhez”.

Versenyzői hozzáállás

Bringás családból érkezett: édesapja, bátyja és nővére is versenyzett. Gyors volt, karrierje csúcsán szinte verhetetlen – sprintben. Egész pályája a sprintre épült, nem csinált titkot belőle, hogy nem szereti a hegyi szakaszokat. A Giro összes szakaszát teljesítette, de a Vueltán például nem indult el minden etapon. Ez az erőtartalékolás bevett gyakorlat az olyan sprinterek között, akik nem a végső győzelemre hajtanak. Cipollini holtidős fotói ugyanakkor sokak szemét bántották: amíg ő a vízparton lazított, a többiek a hegyeken küszködtek. Versenyzői hozzáállását ezentúl is számos kritika érte. Bár (elvileg) tisztelte a versenyzést, korai éveiben előfordult, hogy verseny közben a hátsó sorokban tekerve telefonált (!), de készült róla olyan fotó is, ahol a kerékpáron ülve, cigarettázva látható. 

Ezt is olvasd el!
GIRO HŐSOK: A KANNIBÁL - EDDY MERCKX 2020.09.24
Egy-egy sportág legjobbjainál általában hozzá kell tenni, hogy az egyik legjobb, mivel sokan, sokféleképp értelmezik az eredményeket. Az 5x Giro győztes Eddy Merckx azonban majdnem biztos, hogy „a” legjobb.

Feltűnő jelenség

Más téren is feltűnő jelenség volt. Gyakran versenyzett színes (a szabályoknak gyakran nem megfelelő) öltözékben. 1999-ben megbüntették, mert Julius Caesar születésnapjára emlékezve egyéni mintás dresszben vágott neki az aznapi Tour-szakasznak, máskor az emberi izomzatot stilizáló vagy oroszlános dresszben pedálozott. Persze a bringája sem volt szokványos: a kormány közepére a többiek általában a napi szakasz legfontosabb infóit helyezték el, Cipollini azonban sokszor inkább matricákban, gyakran Playmatek fotóiban gyönyörködött az aszfalton suhanva. Kritikusai utóbbi kapcsán meg is jegyzik, hogy pályája során egyszer sem teljesítette például a teljes Tourt. 

„Ha nem bringáznék, valószínűleg pornószínész lennék” – vallotta magáról. 2000-ben tettlegesség miatt kizárták a Vueltáról, miután megütötte versenytársát. Krakéler figura volt – de az országúti kerékpározás kimagasló alakja. 1999-ben a Tour de France-on a verseny leggyorsabb szakaszát produkálta: a 194,5 kilométeres távon 50 km/h felett volt a peloton átlagsebessége. Ugyanezen a versenyen állította be a modern idők csúcsát négy egymást követő szakaszgyőzelemmel. 

A rekorder

Bár összetettben sosem végzett az élen, 42 sikerrel ő tartja a legtöbb Giro-szakaszgyőzelem rekordját. 2003-ban a 8. szakaszon beállította Alfredo Binda 41-es csúcsát, a következőn pedig mindent feltett a győzelemre. Miután sporttörténelmet írva megnyerte az etapot, a következőt ki is hagyta egy esés miatt – erről később azt mondta, véget vetett a karrierjének. Tény, hogy már nem jöttek az eredmények, többször is bejelentette visszavonulását. 2008-ban versenyzett utoljára, nem sokkal később megalapította saját bringamárkáját. 2019 őszén szívműtétet hajtottak végre rajta, idén februárban (szívritmusproblémái miatt) újabb beavatkozáson esett át. 

Mario Cipollini

  • Született: 1967. március 22., Lucca 
  • Állampolgárság: olasz
  • Sportág: országúti kerékpár
  • Visszavonulás: 2008

Legnagyobb sikerei

  • 42 szakaszgyőzelem a Giro d’Italián (1989–2003)
  • 12 szakaszgyőzelem a Tour de France-on (1993–1999)
  • 3 szakaszgyőzelem a Vuelta a Españán (2002)
  • Országúti világbajnok (2002)
  • Milánó–Sanremo-győztes (2002)

Szerző: Bartolák Csaba

További cikkek

Lovas terápia a mentális egészségért 2023.09.28
Az állatok elképesztő érzelmi támogatást képesek nyújtani, elég a sokunk által megtapasztalt kisállat-gazdi kapcsolatra és annak pozitív lélektani hatásaira gondolni. Ezt a terápiás jelleget felismerve kezdtek bizonyos állatokat kifejezetten gyógyászati céllal foglalkoztatni. Például a lovas terápia, hogy azok koterapeutaként segítsék a pácienseket fizikai és pszichés gyógyulásukban. 
Sportegyesület választó 2. 2023.09.22
2. rész. Amikor elindul a tanév, vagy óvoda, akkor az egyik kulcskérdés a gyerekek életében, hogy milyen sportágat kezdjenek el gyakorolni az iskolai, óvodai életük mellett. A szülők ilyenkor vagy úgy választanak, hogy mi van közel, hisz egyik fő szempont a napi utazási logisztika, vagy úgy, hogy milyen sport és sportegyesület a legmegfelelőbb a gyereküknek.
Sportegyesület választó 1. 2023.09.19
Amikor elindul a tanév, vagy óvoda, akkor az egyik kulcskérdés a gyerekek életében, hogy milyen sportágat kezdjenek el gyakorolni az iskolai, óvodai életük mellett. A szülők ilyenkor vagy úgy választanak, hogy mi van közel, hisz egyik fő szempont a napi utazási logisztika, vagy úgy, hogy milyen sport és sportegyesület a legmegfelelőbb a gyereküknek.

Ajánló

Lovas terápia a mentális egészségért 2023.09.28
Az állatok elképesztő érzelmi támogatást képesek nyújtani, elég a sokunk által megtapasztalt kisállat-gazdi kapcsolatra és annak pozitív lélektani hatásaira ...
Sportegyesület választó 2. 2023.09.22
2. rész. Amikor elindul a tanév, vagy óvoda, akkor az egyik kulcskérdés a gyerekek életében, hogy milyen sportágat kezdjenek el gyakorolni az iskolai, óvodai életük ...
Sportegyesület választó 1. 2023.09.19
Amikor elindul a tanév, vagy óvoda, akkor az egyik kulcskérdés a gyerekek életében, hogy milyen sportágat kezdjenek el gyakorolni az iskolai, óvodai életük mellett. A ...
Újabb rekord született a Balatonon 2023.09.17
Rekordmezőnnyel rajtolt el szombaton a Balatonon Balatonfüredről a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíj, amit az Oroszlán Péter ...
Padel – a leggyorsabban terjedő ütős sport a világon 2023.09.15
Könnyebb, mint a tenisz, kevésbé megterhelő, mint a squash, remek kardiómozgás és társasjáték négy ember számára. Ez a padel! 

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Giro d'Italia Nagy Rajt - Giro falu

2022.05.24
#girohungary2022
Giro d’Italia Nagy Rajt – 2022. május 6-án startolt Budapestről a 105. Giro d’Italia három magyarországi szakasszal.