betöltés folyamatban...

Így vált a kerékpározásból bubizás

2022.12.31.
Bubizás

Az elmúlt 8 évben megszokott látvánnyá vált, hogy zöld színű kerékpárokat és Bubi feliratú állomásokat látunk Budapest legforgalmasabb helyein. A kezdeti sikerek után kisebb hullámvölgy következett, ami teljes megújulást hozott. Így vált a kerékpározásból bubizás Budapesten. Honnan indult és hova tart hazánk legnépszerűbb kerékpár megosztó szolgáltatása?

A nehéz kezdet

Amikor a MOL Bubi elindult 2014-ben még sokkal kevesebben kerékpároztak rendszeresen a fővárosban. Az infrastruktúra is fejlesztésre szorult, így mondhatjuk, a projekt elindulása kicsit megkavarta az állóvizet. Az emberek számára is elkezdte megmutatni, hogy a kerékpározás bárkinek elérhető, közlekedési alternatívaként is működhet.

„Az évek alatt eljutottunk oda, hogy nem tűnik öngyilkosságnak Budapesten biciklizni” – mondta a fejlődésről a Sport Forum Hungary előadásán Nagy Bence Csaba, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) digitális csatornáinak üzletfejlesztéséért felelős vezetője.

Emellett azt is kiemelte, hogy a Bubi volt az első közösségi közlekedési szolgáltatás. A Bubi sikere megalapozta az elektromos rollerek és az azokat üzemeltető cégek (pl: Lime, Tier) megjelenését és térhódítását. Az ilyen rendszerek a városvezetésre is motiváló hatással vannak, hiszen mindig el lehet gondolkodni azon, hogy egy új biciklisáv vagy útfelújítás mennyire motiválja az embereket, hogy többet használják ezeket a közlekedési módokat.

Sport Forum Hungary – Magyarország első számú sportkonferenciája

Idén októberben a Puskás Arénában szervezte a Sport&Move és a the path sports management ügynökség az első Sport Forum Hungaryt, ami a sportvilág különböző szereplőit hívta egy kötetlen eszmecserére. Az 58 előadás és kerekasztal-beszélgetés 650 szakember részvételével zajlott. A konferencia a következő években szeretne még nagyobbá válni, és pár éven belül egy többnapos szakmai fesztivállá fejlődni, ahol tapasztalatokat cserélve és megosztva lehet felkészülni a hazai és nemzetközi sportélet fejlesztésére és népszerűsítésére

Bubizás

Az innováció hatására 2018-ban az év szava a bubi/bubizás lett, ami mutatja, hogy pár év alatt sikerült az emberek mindennapjaiba beépülni, és olyan brandet létrehozni, amihez a felhasználók kapcsolódni tudtak. A kezdeti rendszer fölött azonban eljárt az idő. Egyrészt az első generációs kerékpárok használatát nagy sportértéknek lehetett tekinteni, a tömör gumik és a robosztus súlya miatt.

„Amikor a Margitszigetnél mentél fel a hídra, úgy érezhetted magad, mint Pantani az Alpe d’Huezen” – hozott egy hasonlatot Nagy Bence Csaba.

Az is nehezítette a terjedést, hogy éves bérletet akkoriban csak személyesen lehetett vásárolni, és az árazás egyik nagy hátránya volt, hogy a használathoz 25 ezer kauciót kellett befizetni.

Az új Bubi

A MOL Bubi 2021 elején teljeskörű reformon esett át. Lecserélődtek a biciklik, a régiek azóta a Máltai Szeretetszolgálathoz kerültek, és a 300 legszegényebb magyar településen használják őket. Új applikáció készült, ami megkönnyítette a vásárlást. Megszűnt a kauciós rendszer és a havi bérlet 500 forintossá tételével mindenki számára elérhetővé vált. Az azóta eltelt 1,5 évben több, mint 230 ezren regisztráltak és próbálták ki a Bubit. Az összes utazás száma pedig 3,7 millió körül van, ebből is látszik mekkora a kereslet a rendszerre, és a városon belüli kerékpározásra.

A következő időszakra is vannak tervek. Az új bicikliknek hála már nagyobb távolságokat lehet megtenni, így fokozatosan bővül az állomások száma, és a város egyre több kerülete lesz elérhető Bubival. Egy jutalomrendszer bevezetése is az ötletek között szerepel, ami különböző kedvezményekkel támogatná azokat, akik többet használják az alkalmazást. A cél, hogy minél élhetőbb legyen a város, és minél több embert tudjanak bevonni a kerékpározás élményébe és a mozgásra ösztönözni. Sokan azok közül, akik a Bubit kipróbálták, azóta már saját biciklit is vettek, ez is pozitívum Nagy Bence Csaba szerint.

Ezt is olvasd el!
Kerékpárosok helyezkedésére vonatkozó szabályok 2022.11.16
Az elmúlt tizenöt évben Budapesten minimum megkétszereződött a naponta bringázók száma, és országos szinten is Európa harmadik legnagyobb bringás nemzete vagyunk. Ezért nem árt, ha minden közlekedő számára összefoglaljuk a kerékpárosok helyezkedésére vonatkozó szabályokat – gyakorlati példákkal illusztrálva azokat.

A szemléletváltás hosszú folyamat, de a Mol Bubi halad a saját útján azért, hogy minél tovább fejlődhessen. A különböző közösségi médiás felületeken pedig várják a felhasználók ötleteit és javaslatait, amik még több újítást hozhatnak.  

Szöveg: Kreisz Bálint

További cikkek

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még senkinek sem sikerült. Az amerikai ultrafutót azonban nemcsak káprázatos sikerei miatt szeretik, hanem azért is, mert bárhol megjelenik, árad belőle a kedvesség. 

Ajánló

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...
Múlt. Jelen. Jövő. Bemutatjuk a PUMA magyar bajnok atlétáit 2024.12.19
Ismerjétek meg a magyar PUMA csapatot Kerekes Grétát, Kozák Lucát és Tóth Annát, a PUMA magyar bajnok atlétáit. Mindannyian eredményes PUMA atléták, akik most ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.