betöltés folyamatban...

Giro d’Italia Nagy Rajt 3. szakasz – eredmények

2022.05.09.
Giro d'Italia Nagy Rajt

A brit Mark Cavendish (Quick-Step-Alpha Vinyl) nyerte a 2022-es Giro d’Italia Nagy Rajt 3. szakasz utolsó magyarországi versenyét. Összetettben továbbra is a holland Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) vezet.

Giro d’Italia Nagy Rajt 3. szakasz útvonala

A 3. magyarországi szakasz Kaposvárról rajtolt, majd Nagybajom, Böhönye, Vése, Iharosberény és Pogányszentpéter érintésével érte el Nagykanizsát, ahol az első gyorsasági részhajrára is sor került. Innen Galambok, Zalakaros, Nagyrada, Zalaapáti, majd Héviz következett, Balatongyörök és Badacsony pedig már a Balaton-felvidék gyönyörű tájain haladt a mezőny. A badacsonyi második sprintet követően Káptalantóti, Zánka és Aszófő után a nap egyetlen negyedik kategóriás emelkedője következett Tihanyban, onnan már látótávolságra került a balatonfüredi cél.

Szökés

A rajtot követően ezúttal is Mattia Bais (Drone Hopper-Androni Giocattoli) és Filippo Tagliani (Drone Hopper-Androni Giocattoli) szakadt el a mezőnytől, hozzájuk társult be Samuele Rivi (EOLO-Kometa).

A szökevények legnagyobb előnye mindössze öt perc volt, a sprinterek csapatai végig kontrollálták az elől tekerőket. 

Giro d'Italia Nagy Rajt
Mattia Bais (Drone Hopper-Androni Giocattoli), Filippo Tagliani (Drone Hopper-Androni Giocattoli) és Samuele Rivi (EOLO-Kometa)

Az első nagykanizsai gyorsasági részhajrát Tagliani nyerte Rivi és Bais előtt, míg a főmezőnyből Fernando Gaviria (UAE Team Emirates) bizonyult a leggyorsabbnak. 

A tihanyi hegyi-hajráért két versenyző küzdött meg, a különverseny másodikja, Rick Zabel (Israel-Premier Tech) és a rangsor negyedikje, Pascal Eenkhoorn (Team Jumbo-Visma). Végül utóbbi gyűjtötte be a három pontot.

A mezőnyhajrá előtt összeálltak a vonatok, Peák Barnabás is remekül dolgozott az Intermarché-Wanty-Gobert Materiaux sorának élén, ám a Quick-Step-Alpha Vinyl megállíthatatlannak bizonyult, így Mark Cavendish (Quick-Step-Alpha Vinyl) nyerte a sprintet Arnaud Demare (Groupama-FDJ) és Fernando Gaviria (UAE Team Emirates) előtt. Fetter Erik (EOLO-Kometa) és Valter Attila (Groupama-FDJ) a főmezőnnyel érkezett a 41. illetve a 48. helyen, míg Peák Barna bő egy perc hátránnyal a 172. pozícióban zárt.

Giro d'Italia Nagy Rajt
Mark Cavendish

Eredmények – 3. szakasz, Kaposvár-Balatonfüred, 201 kilométer

1. Mark Cavendish (brit, Quick-Step-Alpha Vinyl) 4:56:39
2. Arnaud Demare (francia, Groupama-FDJ) a.i
3. Fernando Gaviria (kolumbiai, UAE Team Emirates) a.i
4. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert Materiaux) a.i
5. Jakub Mareczko (olasz, Alpecin-Fenix) a.i
6. Edward Theuns (belga, Trek-Segafredo) a.i
7. Simone Consonni (olasz, Cofidis) a.i
8. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto Soudal) a.i
9. Alberto Dainese (olasz, Team DSM) a.i
10. Phil Bauhaus (német, Bahrain Victorious) a.i
.
41. Fetter Erik (magyar, EOLO-Kometa) a.i
48. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) a.i
172. Peák Barnabás (magyar, Intermarché-Wanty-Gobert Materiaux) + 1:06

Ezt is olvasd el!
Giro d'Italia Nagy Rajt 2. szakasz - eredmények 2022.05.08
Simon Yates (GB, Team BikeExchange-Jayco) nyerte a Giro d’Italia Nagy Rajt 2. szakasz versenynapját, a budapesti időfutamot. Az összetettben a visegrádi szakaszt nyerő holland Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) megtartotta a rózsaszín trikót. Legjobb magyarként Fetter Erik (EOLO-Kometa) a 45. lett.

Összetett:

Az összetett versenyben nem történt változás, továbbra is Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) vezet, előnye tizenegy másodperc Simon Yates (Team BikeExchange-Jayco) ellenében. A pontversenyben szintén van der Poel az első, a hegyi összetettben Rick Zabel (Israel-Premier Tech) alanyi jogon is átvehette a trikót, míg a fiatalok összevetésében Matteo Sobrero (Team BikeExchange-Jayco) áll az élen.

1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 9:43:50
2. Simon Yates (brit, Team BikeExchange-Jayco) + 11 mp
3. Tom Dumoulin (holland, Team Jumbo-Visma) + 16 mp
4. Matteo Sobrero (olasz, Team BikeExchange-Jayco) + 24 mp
5. Wilco Kelderman (holland, Bora-hansgrohe) + 24 mp
6. Ben Tulett (brit, INEOS Grenadiers) + 24 mp
7. Tobias Foss (norvég, Team Jumbo-Visma) + 28 mp
8. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) + 28 mp
9. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain Victorious) + 29 mp
10. Mauro Schmid (svájci, Quick-Step-Alpha Vinyl) + 29 mp
.
40. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) + 1:02
98. Fetter Erik (magyar, EOLO-Kometa) + 3:07
167. Peák Barnabás (magyar, Intermarché-Wanty-Gobert Materiaux) + 7:25

A Giro d’Italia egy szünnapot követően immáron Olaszországban, az első hegyi befutós etapjával folytatódik. Avola és az Etna között 172 kilométer vár a kerekesekre.

Fotó: Giro d’Italia Nagy Rajt

További cikkek

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 

Ajánló

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Giro d'Italia Nagy Rajt - Giro falu

2022.05.24
#girohungary2022
Giro d’Italia Nagy Rajt – 2022. május 6-án startolt Budapestről a 105. Giro d’Italia három magyarországi szakasszal.