betöltés folyamatban...

Hosszú Katinka új karriert kezd, édesanya lesz

2023.03.18.
Hosszú Katinka

Hosszú Katinka az Instagram-oldalán, egy kedves videóban jelentette be hivatalosan, amit már egy ideje pletykáltak róla: anyai örömök elé néz. 33 évesen élete új szakaszához érkezett a háromszoros olimpiai bajnok úszónő. A nyár végén vagy az ősz elején ad életet gyermekének.

Utolsó verseny

Katinka legutóbb a nyári Európa-bajnokságon szerepelt sportolói minősítésben, majd jó időre eltűnt.  A családi életére koncentrált, férjhez ment a három évvel idősebb Gelencsér Mátéhoz, akit az uszodából ismert, és akivel 2019 óta alkotnak egy párt. Az esküvő előtt a Nők Lapjának közösen adott interjúban tett nyilatkozata alapján már lehetett sejteni, hogy megváltoztak a prioritások az életében.

 „Ma már fontosabb, és sokkal inkább foglalkoztat, hogy otthont szeretnék, boldog házaséletet, gyereket, gyerekeket, akik célt, értelmet adhatnak az életemnek. Ha a következő olimpia lesz az ára esetleg, szívesen megfizetem érte”- fejtette ki a magazinnak.

Nászút óta semmi

Nászútra utaztak Horvátországba, és visszatérve a mézeshetekről nem hallatott többet magáról..
A novemberi rövid pályás országosbajnokság előtt neve ismét felbukkant a sporthírekben, de nem a sikereiről, hanem arról beszéltek, hogy nem nevezett a versenyre. Utána sem kezdett újra edzeni, mintha már egészen más valami járt volna a fejében. Azt nyilatkozta, hogy az őszt pihenéssel töltötte, és sok mindent átgondolt.

 „Az nem változott, hogy mindig előre akarok menni, ám átértékeltem néhány dolgot, és tudatosult bennem, hogy az a kilencvenhét érem a világversenyekről a legtöbb a világon. Senkinek sincs több, és még ennyi sem” – mondta a Nemzeti Sportnak.

Március első napjaiban röppent fel az első hír, amely arról szólt, hogy gyermeket vár, és az anyaság egyben a sportkarrierje végét is jelenti. Ám boldogságát nem akarta megosztani a nyilvánossággal, egy ideig még titkolózott.

„Nem utazott el az edzőtáborba, és valószínűleg nem is fog. Tenerifére ment volna, ám ez meghiúsult. Megjelentek vele kapcsolatosan hírek, de ha igazak, akkor úgy vagyok vele, ő jelentse be, ha pedig nem, akkor ne én beszéljek róla. Ne a kapitánytól tudják meg” – nyilatkozott az Indexnek Sós Csaba szövetségi kapitány.

Majd csütörtök este megérkezett a várva várt bejelentés, személyesen tőle az Instagram oldalán egy videóüzenetben.

https://www.instagram.com/p/Cp3PB4MIhOz/

Ezt is olvasd el!
Bíztató Valter Attila Jumbo-Vismás kezdése 2023.03.17
Ahogy arról tavaly nyár végén beszámoltunk, Valter Attila a világ jelenlegi legerősebb sorába igazolt az idei szezon kezdetétől. Március elején pedig már a bemutatkozáson is túl vagyunk, ami eddig sikeresnek mondható.

Forrás: Instagram/Hosszú Katinka

Szerző: Polesz Anita

További cikkek

5+1 inspiráló senior crossfitter 2024.04.19
Az életkor csak egy szám, és mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát – a crossfitközösségekben szinte jelszóként használt mondatok. A crossfit a funkcionális mozgásokat, a guggolást, a kitörést, az ugrást, a kardiót és a húzómozdulatokat egészíti ki olimpiai rúd emelésével, erőemeléssel és robbanékonyságot fejlesztő mozdulatokkal – nem véletlen, hogy az idősebb korosztály körében is egyre népszerűbb. Innen a senior crossfitter kifejezés is.
Mit sportoltak a középkorban? 2024.04.17
A középkor nemcsak a lovagi tornák és a kardpárbajok korszaka volt. Bár ezek az események hangsúlyosak voltak az arisztokrácia életében, a középkori sportok sokfélesége meglepő lehet. A középkorban az emberek különböző fizikai tevékenységeket űztek, legyen az hagyományos sport, lovagi gyakorlat vagy egyszerű szabadidős testmozgás.
Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ultrafutás és az egészség összefüggéseiről a szakértők.

Ajánló

5+1 inspiráló senior crossfitter 2024.04.19
Az életkor csak egy szám, és mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát – a crossfitközösségekben szinte jelszóként használt mondatok. A crossfit a funkcionális ...
Mit sportoltak a középkorban? 2024.04.17
A középkor nemcsak a lovagi tornák és a kardpárbajok korszaka volt. Bár ezek az események hangsúlyosak voltak az arisztokrácia életében, a középkori sportok ...
Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ...
Nagy levegőt! A légzés szerepe 2024.04.13
Bármennyire is úgy tűnik, hogy a helyes légzés csak a futók vagy a jógázók sajátja, valójában mindenkinek, aki él, helyesen kellene lélegeznie – különösen ...
Balatonfelvidék - felfedezésre váró eldugott kincsek! 2024.04.12
A Balatonfelvidék gazdag történelmi és természeti kincseket rejt, amik kiváló lehetőséget kínálnak a kirándulások és túrák szerelmeseinek. Számos eldugott ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.