betöltés folyamatban...

Esély Sportnap 2022. május 21.

2022.05.22.
Esély Sportnap

Budapest II. kerületében első alkalommal került sor 2022. május 21-én a fogyatékossággal élők társadalmi integrációját segítő Esély Sportnap sportrendezvényre. Az egyedülálló esemény célja, hogy a résztvevők megismerjék egymás különbözőségeit és erősödjön bennük az elfogadó hozzáállás.

Esély Sportnap résztvevői

Öt II. kerületi iskola diákjai vettek részt az eseményen – Addetur Iskola, Móricz Zsigmond Gimnázium, Gyermekek Háza, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium – közösen csapatot alkotva a  MEREK-ből (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja) VGYKE-ből (Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete) érkezett résztvevőkkel.  

Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest, II. ker. Keleti Károly u. 37.

Időpont: 2020. május 21. (szombat) 10.00-14.00

A csapatok

A résztvevők 6 vegyes csapatot alkottak, kiegészülve egy-egy Testnevelési Egyetemről érkező hallgatóval. A résztvevők 7 “állomáson”, különböző sportágakkal ismerkedhettek meg, vetélkedhettek és próbálhatták ki azokat közösen, csapatban.

A különböző helyszíneken a játékos feladatok végrehajtásánál, a csapatok pontokat gyűjthettek. A legtöbb pontot összegyűjtő csapatot a Rákóczi Gimnázium és Gyermekek Háza iskola diákjai alkották, akik az élményeken kívül a Gyarmati Dezső Uszodába nyertek belépőjegyet, továbbá minden résztvevő emléklapot és érmet is nyert.  GRATULÁLUNK!

Sportágak:

A rendezvényen olyan ép és sérült emberek által közösen játszható csapatsportokban mérhették össze ügyességüket a csapatok, mint az ülőröplabda, boccia, de a feladatok között sötétlabirintus és szellemi vetélkedő is helyet kapott. A résztvevők kipróbálhatták erejüket ergométeres evezőgépen, és lehetőség volt összemérni tudásukat para asztaliteniszezőkkel is.

Esély sportnap
Esély Sportnap 2022. május 21.

A Roll Dance kerekesszékes tánccsoport bemutatója mindenkit elragadott. A FODISZ által a csapatok részt vehettek a NO Para, Para ON! program előadásán és a vaksakkot is kipróbálhatták.

Esély Sportnap
Esély Sportnap 2022. május 21.

A helyszínen a Sport Kft. sporttörténeti kiállítása is megtekinthető volt.

A rendezvény a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft., valamint a II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. szervezésében, a Közép-Budai Tankerületi Központ, a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK), ülőröplabda válogatott, BFKH II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály, a FODISZ, és a MÁI SE partnerségével és II. Kerületi Önkormányzat és a Cafe Blini támogatásával valósult meg.

VIP-Vendégek:

  • Szabó László / MPB és FODISZ elnöke (megnyitó beszéd)
  • Koós-Lukács Tímea / FODISZ kommunikációs igazgatója (az NO Para, Para ON! előadás megtartása)
  • Füzi Rita / Népegészségügyi intézet munkatársa
  • Kovács Ika Ilona / MÁI SE elnöke
  • Zákány Katalin / Roll Dance – Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes vezetője
  • Dani Gyöngyi parasportoló / kerekesszékes vívó (díjátadó, teljes program)
  • Arlóy Zsófia parasportoló / para asztalitenisz (12.00 -14.00, díjátadó)
  • Kertész Róbert parasportoló / ülőröplabda válogatott
  • Matus Ágnes MEREK szakmai igazgatója
  • Magócs Éva II. Rákóczi Ferenc Gimnázium igazgatója
  • Őrsi Gergely (díjátadó) II. kerületi Önkormányzat polgármestere
  • Varga Előd Bendegúz (megnyitó beszéd) II. kerületi Önkormányzat alpolgármestere

“Számomra minden olyan rendezvény, esemény nagyon fontos, amelyen ép és fogyatékos diákok együtt vesznek részt és sportolnak. És, talán furcsa módon, ilyenkor mindig az ép diákokhoz fordulok: arra kérem őket, hogy ne pusztán próbálják ki a fogyisportokat, hanem vigyék azok hírét. Meséljenek róla a barátaiknak, osztálytársaiknak, a családjuknak. Nagyon hiszek abban, hogy a fiatalok hatékonyabban edukálják a kortársaikat és az idősebbeket, mint fordítva. A mai rendezvény tökéletes példája volt annak, hogyan kell megvalósítani a fentieket! Köszönet minden szervezőnek és résztvevőnek!” – Szabó László / MPB és FODISZ elnöke 

“Csoda jó napot töltöttem ma a II. kerülteben, ahol a kerületi fiatalok sok klassz parasportot ismerhettek meg sérült emberekkel közösen. Én is kipróbálhattam velük az ülőröplabdát és szakszerű segítséget is kaptam hozzá Robitól. Ráadásul a kisfiamnak is lett egy korabeli kerekesszékes kisbarátja Flóra személyében.’ – Dani Gyöngyi- kerekesszékes vívó

“Ismét egy nap, ami bizonyította, hogy együtt sportolni fantasztikus élmény, függetlenül attól, hogy épek vagy fogyatékkal élők vagyunk-e. Sőt, talán éppen attól volt ilyen csodálatos, hogy minden csapatban volt ép és fogyatékkal élő egyaránt. Fantasztikus volt megtapasztalni, hogy a diákok még a verseny hevében is milyen magától értetődően segítettek sérült társaiknak, mennyire figyeltek arra, hogy ők se maradjanak ki egy-egy játékból. Az ilyen program után még inkább hiszek abban, hogy együtt jobbá tehetjük a világot. Köszönöm, hogy ott lehettem.’ – Arlóy Zsófia- para asztaliteniszező

“Hiszek abban, hogy a sport területe és szerepe egyedülálló a társadalmi érzékenyítés témában, szeretném, hogy kerekesszékes kislányom és akadályozott társai egy  minden szempontból befogadó környezetben élhessenek. ” – Drávucz Rita a II. Kerületi Sport NKFT. munkatársa

 “Az első II. kerületi Esély Sportnap arról szólt, amiről a mindennapoknak is szólniuk kell: az egymásra figyelésről. Arról, hogy fogyatékkal élők és épek egymást segítve versenyeztek, közösen értek el sikereket, miközben mindenki remekül érezte magát. “- Őrsi Gergely-II. kerületi Önkormányzat polgármestere

Ezt is olvasd el!
10 kérdés - 10 válasz: Drávucz Rita 2022.03.15
10 kérdés 10 válasz rovatunkban a világ- és Európa-bajnok vizilabdázó Drávucz Rita válaszolt a kérdéseinkre a sportról, a mindennapokról, munkáról és a tervekről!

Fotók Kerületi Sport NKFT.

Facebook: https://www.facebook.com/masodikkeruletsport

További cikkek

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 

Ajánló

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.