betöltés folyamatban...

Együtt minden sikerül!

2022.11.20.
Együtt minden sikerül!

2022. november 12-én második alkalommal került sor az Esély Sportnap sportprogram megrendezésére Budapest II. kerületében, amely a fogyatékossággal élők társadalmi integrációját segítő sportrendezvény. A szlogen magáért beszél: Egyenlő Játék – Együtt minden sikerül! (X)

Az egyedülálló rendezvény célja, hogy a résztvevők megismerjék egymás különbözőségeit és erősödjön bennük az elfogadó hozzáállás.

Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (1024 Budapest, Keleti Károly utca 37.) 

Főszervező: II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft.

Részt vevő iskolák:

Hét II. kerületi iskola 50 diákja, valamint kísérőik és további érdeklődők vettek részt az eseményen – Addetur Baptista Gimnázium, Technikum és Szakiskola, Móricz Zsigmond Gimnázium, Gyermekek Háza, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium, Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – közösen csapatot alkotva a  MEREK-ből (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja) érkezett résztvevőkkel.  

6 vegyes csapat került kialakításra, kiegészülve egy-egy Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemről érkező hallgatóval, akik a csapatok vezetői, koordinátorai voltak. A résztvevők 7 fix állomáson, különböző adaptív sportágakat kipróbálva vetélkedtek közösen, csapatban. A helyszíneken a csapatok pontokat gyűjthettek. 

A legtöbb pontot összegyűjtő csapatot a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákjai alkották, akik az élményeken kívül serleget, és a Gyarmati Dezső Uszodába nyertek belépőjegyet. Minden résztvevő aranyérmet, emléklapot, valamint a Civilút Alapítvány ajándékcsomagját kapta, amelyben egy tornazsák és benne a társadalmi felelősséget szem előtt tartó, autizmussal élők által készített csokoládé, a Kockacsoki volt. GRATULÁLUNK!

Sportágak és érzékenyítő állomások

A rendezvényen olyan ép és sérült emberek által közösen játszható sportágakban mérték össze ügyességüket a csapatok, mint az ülőröplabda vagy a boccia – a nemrég megalakult MEREK SE koordinálásával, akik versenyszerűen kezdtek foglalkozni a boccia sportággal-, de a feladatok között nagy sikere volt a sötétlabirintusnak és a szellemi vetélkedőnek is. A FODISZ által a csapatok felmérték ügyességüket a kerekesszékes akadálypályán, amely igazán népszerű volt a gyerekek között, – ahogyan a csörgőlabda is, hiszen bekötött szemmel kellett elkapni és továbbgurítani a labdát. Új sportágként megjelent a pingpong látássérülteknek, ahol ugyancsak egy kisméretű csörgőlabdát kellett érzékelni és továbbítani egy ütővel, lefedett szemmel; egy kis hálós kapuba kellett célozni egy speciális asztalon játszva. A látássérülteknek készült sakkot a FODISZ jóvoltából próbálhatták ki a résztvevők. A résztvevők együtt sportolhattak a MÁI SE para-asztaliteniszezőivel, Ekler Lucával és Kiss Péter paralimpiai bajnokokkal is. 

A BFKH II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztályának egészségnevelő munkatársa, dr. Füzi Andrea Rita a pandémia után is rendkívül fontos helyes kézmosás elméleti ismereteit bővítő beszélgetést követően megmutatta a versenyzőknek, hogy ki-ki milyen eredményességgel végezte el a kézmosás mozdulatsorát.

Felhívta a figyelmet a rendszeresen kimaradó kézterületekre, végül megtanította a kéz megfelelő tisztaságát garantáló mozdulatsort. Átbeszélték, mikor, milyen szappant célszerű használni, illetve, hogy a különböző kézszárítási módoknak mik az előnyei és hátrányai. A versenyzők szakmai dokumentumok segítségével informálódhattak arról, hogy az őket folyamatosan érő környezeti zajok miként befolyásolhatják az egészségi állapotot. Az érdeklődők a zaj és egészség összefüggéseivel és a kézhigiénével kapcsolatos totókat tölthettek ki.

A 2002 óta működő MÁI SE a megnyitó után páros bemutatót tartott: Szentendrei Tibor és Tóth Attila „álló” játékosok, valamint Kovács Ika Ilona és Szamosi Csaba kerekesszékes versenyzők játszottak. Egyetlen eltérés van az épek szabályaitól: az „ülők” bármelyik labdát fogadhatják. A MÁI SE-ben jelentős számban pingpongoznak kerekesszékes emberek.

Civilút Alapítvány és a Hangzoona Kft. segítségével megtudhattuk: Hogyan hall a nagyothalló ember? Az audiológiai érzékenyítő állomáson Várszegi Zoltán audiológus végzett szűrővizsgálatot.

A Civilút Alapítvány kiemelt célja a fogyatékossággal élő emberek inklúziójának elősegítése. Az Alapítvány híd szerepet tölt be a civil  és érdekvédelmi szervezetek, az állami és önkormányzati intézmények, valamint az érintettek között, támogatva azok munkáját, célkitűzéseit.  

Szemléletformáló Kapocs Komplex Mintaprogramjával – ahogyan azt a név is mutatja – kapocs szerepet tölt be a fogyatékossággal élő emberek és környezetük életében, támogatva az inklúziót. Filozófiája szerint a fogyatékossággal élő emberek hasznos és értékteremtő tagjai a társadalomnak, hiszen mindenki másképpen tehetséges!

ParaDance Company kerekesszékes tánccsoport – elfogadva a Civilút Alapítvány meghívását – bemutatta, hogy az emberi álmok és célok megvalósításához a kerekesszék korántsem akadály, sokkal inkább eszköz! Létük célja többek között a társadalmi tudatformálás, melyhez előszeretettel hívják a tánc közérthető nyelvezetét segítségül.

NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület bemutatója mindenkit elragadott,  a gyerekek tátott szájjal nézték, hogyan segédkeznek a kutyusok a gazdáiknak.

Az Egyesület egyik fő célja a fogyatékossággal élő emberek érdekképviselete és társadalmi beilleszkedésének elősegítése speciálisan képzett segítőkutyákkal. Többféle segítőkutya-típus tartozik a profiljukba: hallássérült-segítő (hangjelző) kutya, mozgássérült-segítő kutya, rohamjelző kutya (pl. diabéteszben érintett vagy epilepsziás személyek számára),  személyi segítő (pl. látássérült-segítő, autistasegítő) kutya, terápiás kutya.

Másik küldetésük: a széleskörű társadalmi szemléletformálás segítőkutyák bevonásával. Az interaktív programok célja nemcsak a fogyatékos személyek mindennapjainak megismertetésével az integráció és esélyegyenlőség előmozdítása, hanem a nem fogyatékos gyermekek és felnőttek szociális készségének fejlesztése, valamint a felelős állattartás megtanítása.

Vendégeink:

Ekler Luca: Tokió paralimpiai bajnoka, 563 centis új világcsúccsal. 3x Európa-bajnok és 4x világbajnok, Év paraatlétája: 2018, 2019, 2020.

Kiss Péter:  Paralimpiai bajnok kajakozó (KL1 200 m, 2021), 3x para-kajak világbajnok (KL1 200 m, 2019, 2021, 2022), 3x para-kajak Európa-bajnok (KL1 200 m, 2019, 2021, 2022), 3x világkupa-győztes (KL1 200 m, KL1 500 m, 2020, KL1 200 m, 2021), 2x Az év fogyatékos férfi sportolója (2019, 2021), A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Örökös bajnoka (2021).

Hadzsy Anna: A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium igazgatója

Őrsi Gergely: Budapest II. kerület Önkormányzat polgármestere 

A Gimnázium előcsarnokában a II. Kerületi Sport és Szabadidősport NKft. II. Kerületi Sporthistóriák című sporttörténeti kiállítás is megtekinthető volt.

Ezt is olvasd el!
A II. kerület napja programjai 2022.06.17
Kétnapos programsorozattal várja a Budapest II. kerület Önkormányzata az érdeklődőket és a kerület lakosait a II. kerület napja alkalmából!

A rendezvény együttműködő szervezetei:

Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK)

Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ)

Magyar Röplabda Szövetség (ülőröplabda válogatott)

Mozgássérültek Állami Intézete Sport Egyesület (MÁI SE)

BFKH II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály

II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.

Közép-Budai Tankerületi Központ

NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület

Civilút Alapítvány,  jószolgálati partner

Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A rendezvény támogatói:

II. Kerületi Önkormányzat

Lovas Cukrászda

Eisberg Magyarország

Cégem360

Bortársaság 

Sajtó:

Esély Magazin-Médiaklikk

KARC FM

Szerencsejáték Zrt. tartsvelunk.hu

Budai Polgár

Varga Péter-MRSZ-Kossuth rádió

kulonoram.hu

Fotók: Nagy Béla / Budai Polgár

További cikkek

Mit sportoltak a középkorban? 2024.04.17
A középkor nemcsak a lovagi tornák és a kardpárbajok korszaka volt. Bár ezek az események hangsúlyosak voltak az arisztokrácia életében, a középkori sportok sokfélesége meglepő lehet. A középkorban az emberek különböző fizikai tevékenységeket űztek, legyen az hagyományos sport, lovagi gyakorlat vagy egyszerű szabadidős testmozgás.
Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ultrafutás és az egészség összefüggéseiről a szakértők.
Nagy levegőt! A légzés szerepe 2024.04.13
Bármennyire is úgy tűnik, hogy a helyes légzés csak a futók vagy a jógázók sajátja, valójában mindenkinek, aki él, helyesen kellene lélegeznie – különösen akkor, ha rendszeresen mozog, sportol. A helytelen légzés ugyanis nemcsak nem használja ki a tüdő teljes kapacitását, de az idegrendszer is rendellenes terhelésnek lesz kitéve, sőt, akár fizikai tünetek is jelentkezhetnek. Ezért fontos a légzés szerepe a mozgásban és a sportban!

Ajánló

Mit sportoltak a középkorban? 2024.04.17
A középkor nemcsak a lovagi tornák és a kardpárbajok korszaka volt. Bár ezek az események hangsúlyosak voltak az arisztokrácia életében, a középkori sportok ...
Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ...
Nagy levegőt! A légzés szerepe 2024.04.13
Bármennyire is úgy tűnik, hogy a helyes légzés csak a futók vagy a jógázók sajátja, valójában mindenkinek, aki él, helyesen kellene lélegeznie – különösen ...
Balatonfelvidék - felfedezésre váró eldugott kincsek! 2024.04.12
A Balatonfelvidék gazdag történelmi és természeti kincseket rejt, amik kiváló lehetőséget kínálnak a kirándulások és túrák szerelmeseinek. Számos eldugott ...
Bye Bye integetőháj 2024.04.10
Az integetőháj, más néven tricepsz háj vagy karizomháj, rengeteg embert érint világszerte. Ez az extra zsír a karok hátoldalán és alján található, és gyakran okoz ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.