betöltés folyamatban...

Három magyarral rajtol ma a Giro d’Italia!

2022.05.06.
Valter Attila

Idén Magyarországról, Budapestről rajtol az Olasz Kerékpáros Körverseny, a Giro d’Italia. Az úgynevezett Grande Partenza-n – a sportág történetében először – három magyar versenyző is rajthoz állhat: Fetter Erik, Peák Barnabás és a tavalyi Girón a rózsaszín trikót is viselő Valter Attila.

A verseny kezdete előtt két nappal, május 4-én szerdán került sor a hagyományos csapatbemutatóra, egy látványos show keretein belül mutatkozott be a huszonkét csapat százhetvenhat kerekese. Ennek helyszínéül szolgált a Hősök Tere és az ott felállított nagyszínpad. Komoly tömeg gyűlt össze, hogy köszönthesse az összesen huszonkilenc országból érkező bringásokat. A legnépesebb kontingens természetesen az olaszoké, őket követik a hollandok, majd a belgák és persze ott vagyunk mi magyarok is három fővel, hasonlóan Eritreához, Portugáliához vagy az USA-hoz.

Fetter Erik és csapata az EOLO-KOMETA

Forrás: eurosport.hu

Peák Barnabás és az INTERMARCHÉ

Forrás: eurosport.hu

Valter Attila és az FDJ


Forrás: eurosport.hu

A magyar srácok céljaikat illetően eltérő, de olykor-olykor hasonló gondolatokat fogalmaztak meg. A két Grand Tour újonc Fetter és Peák elsősorban szeretné befejezni a háromhetes viadalt, de természetesen más-más mondatok is elhangzottak.

Barna: „Elégedett akkor leszek, ha el tudom végezni azt a munkát, amit a csapat kér tőlem” – ami a legtöbb esetben eritreai sprinterük, Biniam Girmay szakaszgyőzelmekhez való segítése lesz.
„A csapat gyakorlatilag két részre lesz osztva: az egyik fele a hegyeken, a másik pedig a sprint szakaszokon fog a minél jobb eredményekért harcolni”.

A szintén debütáns Fetter csapata – kisebb együttes lévén – elsősorban a szökésekben és az innen szerzett szakaszgyőzelmekben lesz érdekelt. Tavaly ez összejött az olasz sornak, mégpedig Lorenzo Fortunatonak köszönhetően, aki a verseny egyik ikonikus emelkedőjét, a Monte Zoncolant tudta behúzni.

Végül kanyarodjunk rá Valter Attilára, aki a budapesti rajton élete harmadik Girojának és egyben harmadik nagy körversenyének vág neki. Az saját elvárásai, illetve céljai kapcsán elmondta, hogy szeretne minél tovább harcban lenni az összetettér. Ha ez nem jön össze, akkor egy szakaszgyőzelem. Hab a tortán, hogy a tegnapi sajtótájékozatón a hegyi trikót se zárta ki, mint esetleges alternatívát:

„Édesapám mondta, hogy ha már szökni is akarok, akkor akár a hegyi trikóra is rámehetek, mivel az elmenés tökéletes lehetőséget biztosít a pontok gyűjtésére és a legtöbbször így szokták elhódítani ezt a mezt”.

Valter Attila

Abban biztosak lehetünk, hogy a magyar fiúkon kívül minden kerékpársport szerető nagyon várja már a pénteki rajtot és az első szakaszt, ami a Hősök Teréről indul és a Visegrádi Fellegvár szomszédságában fog végződni. Szombaton időfutam Budapesten, vasárnap pedig Kaposvár és Balatonfüred között fog haladni a karaván.

Hajrá srácok! Mindent bele!

Ezt is olvasd el!
Giro d'Italia Nagy Rajt 1. szakasz > május 6. 2022.05.05
Giro d’Italia Nagy rajt – 2022. május 6-án startol Budapestről a 105. Giro d’Italia három magyarországi szakasszal. Íme az 1. szakasz >>> Budapest/Székesfehérvár/Esztergom/Visegrád

Szerző: Fajcsák Balázs

További cikkek

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 

Ajánló

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Giro d'Italia Nagy Rajt - Giro falu

2022.05.24
#girohungary2022
Giro d’Italia Nagy Rajt – 2022. május 6-án startolt Budapestről a 105. Giro d’Italia három magyarországi szakasszal.