betöltés folyamatban...

Parti András blogja a Sport&Move-on

2020.11.20.
Parti András hegyikerékpár versenyző - a három olimpiai részvétel, 22-szeres Magyar Bajnok, a negyedik olimpiámra készül.

Sziasztok! Parti András vagyok, hegyikerékpár versenyző és talán a legfőbb ismérvem a három olimpiai részvételem, de emellett 22-szeres Magyar Bajnok is vagyok és momentán a negyedik olimpiámra készülök. Mostantól az oldalon olvashatjátok rendszeresen a blogomat, ahol az olimpiai felkészülés nehézségei mellet, igyekszem majd egy kis betekintés adni az életembe, „világmeglátásomba”.

Kicsit talán most a közelmúlttal kezdeném…

Ebben a furcsa (kovidos) évben a profi sport is érdekes helyzetbe került, de mi bringások még szerencsésnek mondhattuk magunkat, mivel a szabadban idehaza lehetett sportolni. Ennek ellenére nem volt szokványos ennyi ideig nem versenyezni, nem utazni sehova. Gyerekkorom óta nem voltam ennyit Magyarországon egyszerre. 😀

Engem konkrétan Törökországban ért a „koronapánik”, mondhatni utolsó percbe jöttünk haza és rögtön le is betegedtem, amint hazaértem. Gyanúsan koronás tűnteket produkáltam, de akkor még nagy volt a fejetlenség. Két napig voltam beteg igazán, a negyedik nap már bringára ültem, viszont egy héttel később sikerült tesztelni, mikor már gyakorlatilag meggyógyultam. Negatív is lett a nyálkahártya tesztem… Na de bő egy hónnappal később kiderült, egy vérvizsgálatból, hogy mégis koronás voltam. Éreztem is, hogy valami nem okés, még egy hóappal később is furcsa módon gyenge voltam, nagyon visszaesett az erőnlétem, szóval azért jobb vigyázni, de pánikolni nem kell!

Na de volt időm felépülni, visszaszerezni az erőnlétemet, szóval nem aggódtam különössebben…

Mire jöttek a versenyek júniusban, már jó állapotban voltam, de hiányzott többnyire valami, csak kb 90-95%-osnak éreztem a formámat. Magamhoz képest „közepes” versenyeket futottam, majd elkezdtek jönni azok a számok (wattok), amiket vártam! Jó érzés volt, hogy megint „repül a bringa”, majd megint lebetegedtem, furcsa módon nyáron, amikor soha nem szokott ilyen torokfájós nyavalyám lenni, megint visszaesett az erőnlétem… Nagyon mérges voltam!

Amiért ez különösen kínos volt, az az, hogy ez úgy 3 héttel az Országos Bajnokság előtt volt, ami válogató is volt az olimpiára… Ez lett így a járványhelyzet miatt az év főversenye, itt eldőlhetett (bebiztosíthattam) az olimpiai indulás jogát (vagy nem).

Nagyon nehéz és küzdelmes 3 hét következett, azt hittem hamarabb összeszedem magam ez után a betegség után, de ismét sokáig éreztem az erőnlétemben esett csorbát. Sokszor igazi „mental game” volt az edzés, hogy meg tudjam csinálni valamilyen értelmes szinten a tervezett munkát. Sokat küzdöttem magammal.

Akarat vs a test… 😀

Végül pont az Országos Bajnokságra lettem a legjobban,

már az utóbbi 3 héthez képest és még le is szakadt az ég, ergo óriási sár volt a pályán. „Öreg rókaként” 🙂 sikerült jól gumit választanom, ami ilyenkor kulcsfontosságú. (A sár típusához kell mintázatot méretet választani, mennyire ragad, folyik csúszik)

Tovább nem is ragozom, megnyertem a versenyt, pedig az előjelek nem annyira voltak mellettem, sokan le is írtak, de megcsináltam! Nagyon boldog voltam és ez jó eséllyel egy tokioi repjegyet is ér a bajnoki cím mellett! El se akartam hinni, hogy sikerült. 🙂

Itt kicsit megnyugodtam, úgy gondoltam jön majd egy kis stresszmentes időszak, de nem sokkal később a májátültetésre váró édesanyám kapott egy telefont, hogy van egy alkalmas szerv és meg is történt a műtét. Ez kissé átalakította a szezonom hátra lévő részét. Nyilván máshova került a fókusz, illetve több teendőm is akadt, így le kellett mondanom a szezon hátra lévő részét, csak egy versenyen indultam már, de a teljesítményem feledhető volt, nem voltam ott.

Viszont édesanyámnak jól sikerült a műtét és 4 nehéz kórházi hét után hazahozhattam és mostanra már mondhatni tök jól van, bő két hónappal a műtét után. Nem is gondoltam volna, még egy hónappal ez előtt se, hogy itt tartunk majd mostanra. Persze még nagyon kell vigyáznunk rá.

Visszatérve a sportra, 🙂

épp most igyekszem visszarázódni az edzésekbe, ilyenkor ősszel mindig van 3-4 hét pihenőm. Ez nem azt jelenti, hogy otthon fekszem hetekig, csak nincs kötelező edzésterv, kényszer, de sokat mozgok ilyenkor is ez a lételemem. Illetve ekkor élek a kedvenc hobbimnak is, a horgászatnak, az idén egy 4 napos túrát sikerült összehozni. Szuper volt most is! A következő blogposztban kicsit mesélek majd róla.

Parti András hegyikerékpár versenyző - a három olimpiai részvétel, 22-szeres Magyar Bajnok, a negyedik olimpiámra készül.

Jelenleg itt tartok, legközelebb már az edzések nehézségeiről is be tudok majd számolni ha minenden igaz. 😀 Addig is sportoljatok, mozogjatok sokat! Az egészség a legjobb ellenszer a korona ellen! 🙂

https://www.facebook.com/partiandris