Sziasztok!
A múltkor talán az őszi horgásztúrámnál fejeztem be, illetve azóta már eltelt néhány hét a téli felkészülés kezdete óta is. Most ezekről olvashattok, illetve a végére egy exkluzív bejelentésem is lesz.
Horgászat…
Nekem ez egy gyerekkori hobbi, imádom, ez az, ami igazán kikapcsol egy fárasztó versenyszezon után. Idén is, mint minden évben, egy gyerekkori barátommal indultunk az éves horgásztúránkra, ami ezúttal 5 naposra sikeredett.A móri Ezerjó horgásztó halait vettük célba, az egyéni rekordomat is itt fogtam tavaly egy 18,5 kg-os ponty személyében. Idén szerettem volna a 20 kiló fölé menni, de most „nem fogtuk szét magunkat”. Azért pár szép hal így is horogra került. Például egy 13 kilós tok.
De itt nem is csak a hal fogása a lényeg. Ez olyan, mint egy kempingezés: sütünk, főzünk, jókat eszünk-iszunk, beszélgetünk és még halat is foghatunk. 🙂
Nem sokkal később bele is kezdtem a téli felkészülésembe
Ilyenkor az első edzések elég fárasztóak tudnak lenni, még ha edzegettem is a pihenő időszak alatt. A legnagyobb fájdalommal az első erőnléti edzések járnak, amit idén is Csielka Márk irányításával végzek. Emlékszem az első néhány guggolás és box jump után szó szerint remegtek a lábaim és össze akartak csuklani. 🙂 Most meg már ennek a sokszorosát csinálom és szinte meg sem érzem. Durva, hogy ilyenkor még milyen gyors a fejlődés. Emellett persze a bringázások is mennek. Nem mondom, hogy nem fárasztó néhány edzés, de még nem kell megszakadnom. A bringás edzéseimet továbbra is, mint ahogy már 10 éve, Szöllőssy István irányítja.
A nagy hír a végére maradt.
Úgy néz ki idén kihagyom a telet. 😊 December közepén elutazom Tenerifére. A tervek szerint akár 3 hónapra, de még csak „one way ticket”-el rendelkezem. Szóval meglátjuk mikor jövök haza.
Ha lesz időm még itthonról bejelentkezem, de ha esetleg összecsapnak a hullámok, akkor már csak a pálmafák alól fogok írni. Addig is sok kilométert mindenkinek így a karácsonyi-koronás őrületben!
András előző blogbejegyzése itt olvasható! Parti András blogja 1.