Színek és formák - Turistajelzés-kisokos

Azt valószínűleg a legtöbb – legyen bármennyire is alkalmi – túrázó is tudja, hogy mit jelent az Országos Kéktúra, és annak kék sávja. Azt már valószínűleg sokkal kevesebben, mit üzen egy sárga ómega. Vagy egy zöld négyzet. Vagy egy piros teli kör. Segítünk az értelmezésben!

„A szövetség illetékes szervei az egész ország turistajelzéseinek egyöntetű rendezését vették kezükbe” – ígérte a Turistaság és Alpinizmus 1930. évi egyik számának híre, mely mellesleg azt reklamálja, hogy a főváros erdészeti hivatala bele akar nyúlni a turistajelzés-rendszerbe. Néhány hónappal később a Pesti Napló és az Est is arról számolt be, hogy az erdészek se szó, se beszéd, átfestették a turistajelzéseket, anélkül hogy más jelzésről gondoskodtak volna.

Végül aztán a Magyar Turista Szövetség és a hivatal csak közös nevezőre jutott: a dr. Strömpl Gábor által ismertetett jelzésrendszer a mai napig fennáll Magyarországon, kis változtatásokkal. Idézzük:

„A Turista Szövetség kimondta, hogy csakis színjelzések alkalmazhatók, és csakis a központnak bemutatott tervek elfogadása után. Négy szín a következőképpen oszlana meg: a főbb útvonalakon a kék és piros, a mellékutakon a sárga és zöld. A színjelzés fehér alapon színes sáv. Ha az út mentén szikla, rom, forrás stb. van, akkor az út színében megfelelő jelzések alkalmazandók.”

 

Piros, kék, sárga, zöld

Tehát van piros, kék, sárga és zöld, mind fehér alapon, vízszintes sáv jelzéssel. A piros és kék főutat (országosan vagy regionálisan jelentős utat), a sárga és zöld mellékutat (helyi jelentőségű utat) jelentett hagyományosan, ám a színek közötti alá-fölé rendeltség mára eltűnt.

Már az 1930-as javaslat is majdnem minden, a mai napig használt jelzést felsorol – legfeljebb az változott, hogy az üres jeleket felváltották a teli jelek. A színek és formák logikusan ágaznak ki a sáv jelzésekből. Egy példa: a Nagymaros és Zebegény közötti sárga sáv (helyi jelentőségű vándorút) jelzésből ágazik ki egy sárga kereszt (átkötőút), egy sárga ómega (barlanghoz vezet), egy sárga háromszög (kilátóhelyhez vezet) és egy sárga kör (forráshoz vezet).

Persze nem árt tudni: ezzel a tudással az országhatáron belül ugyan felvághatunk társaink előtt, de nemzetközi szinten nem. Tudniillik egységes európai jelzésrendszernek nyoma sincs, minden ország megalkotta a maga turistaútszabályait…

+++keretes 1, ide kellenének a jelek piktóban+++

Klasszikusok

Sáv: fontos ponttól fontos pontig tartó, gyakran tájegységen keresztülvezető út, vándorút.

Kör: forráshoz, kúthoz, ivóvízhez vezető rövid leágazás.

Négyzet: mindig menedék- vagy szálláshelyhez leágazó utat jelöl. Lehet ez lakott település, menedékház, erdészház, kunyhó, de mindenképpen menedéket kínáló pont.

Háromszög: a háromszög nem feltétlenül hegycsúcsra megy, hanem kilátóponthoz, legyen az hegyvidéken, dombvidéken vagy alföldön (hogy mást ne mondjunk, a hegyekkel nem túl jól ellátott Tápió-vidéken is van háromszög jelzés).

Kereszt: két, egymáshoz közel haladó út között biztosít átkötést. Az eredeti szöveg síugrósánc jelöléséről is említést tesz, bizonyítva, hogy akkor még síugrósáncok (és kemény telek) is voltak… Sáv jelzésből kiágazó, fontosabb ponthoz vezető útvonalat is jelölhet.

Rom: L alakú jelzés, romhoz, sáncokhoz, műemlékekhez vezető rövid út – ilyen például a drégelyvári piros rom vagy a nógrádi várba vezető kék rom jelzés.

Fekvő kereszt: azaz egy nagy X, sífutóút, síút. Ez a jelzés nem állta ki az idők próbáját, így a Börzsönyben található piros fekvő kereszt jelzésre turistaműemlékként is tekinthetünk. Síutat ma már hivatalosan függőleges kettős sáv jelzéssel kell jelölni.

 

+++keretes 2, ide is kellenének a jelek piktókban+++

Az új jelzésgeneráció

Körséta: irányított kör, egyik végén nyíllal, jelezve, hogy rövidebb kirándulásra alkalmas, a kiindulópontra visszatérő körsétaútra tévedtünk. Ilyen például a Budai-hegységben a hárs-hegyi körút.

Ómega: a barlangokhoz vezető rövid kitérők jelzése.

Kerékpár: viszonylag új jelzés, nem meglepő módon (terep)kerékpárutat jelöl.

Lovaglóút: a Pilisi Parkerdő Zrt. már kijelölt mintegy 60 kilométernyi lovaglóutat (jele egy stilizált lófej) a területén. A szabályok hasonlatosak a kerékpárosokéhoz: azokat az utakat használhatják a lovasok, amelyeket nekik kijelöltek, ezenkívül lovagolhatnak az erdészeti feltáróutakon is. Lovaglásra alkalmas utakat az erdészeti hatóságnak kell kijelölnie.

 

+++keretes 3, ide is kellenének a jelek piktókban+++

Rendszeren kívüliek

A klasszikus és új generációs jelzéseken túl egységes jelzések nincsenek, ugyanakkor fel lehetne még sorolni néhány tucatot, amelyeket az ország különböző tájegységein megtalálhatunk. Ízelítőül néhány…

Tanösvény: az egyszerű T vagy átló jelzéstől virágok, állatok képéig sok mindennel jelölik őket.

Zarándokút: a leggyakrabban a Mária-út M-betűjével és az Élet Gyöngyei zarándokút sárga gyöngysoraival találkozhatunk.

Stilizált kápolna: vallásos helyhez vezető út.

Pecsét: bélyegzőhely előjelzése (az Országos Kéktúra pontjait ilyen jelzi). 

Pont a jelzés mellett: az adott út végét jelzi. 

Nyilazott jelzés: lefordulás egy irányba.

Szürke törlőkereszt: az útvonalat megszüntették (legalábbis az eddigi jelzésnek vége).

 

Szöveg: Marosi Gergely