Sportolók karanténban

Siklósi Gergely világbajnok párbajtőrözőnek szegeztünk 9 villámkérdést - milyen érzések kavarognak benne a koronavírus miatti veszélyhelyzet kapcsán és az életében, a felkészülésében mit változtatott meg az önkéntes karantén.

1. Mit érzett, amikor először arra gondolt nem lesz idén Olimpia?

Eleinte kétségbeestem, hogy nem lesz, nem gondoltam, hogy átírva a történelmet, egy évvel eltolva, rendhagyó módon megrendezik. Viszont amikor kiderült a döntés, már örültem, mert a kvalifikációs időszak végén eléggé kimerült voltam. Jól is jött ez a pihenés, és úgy gondolom, hogy sokat fog segíteni nekem, hogy plusz egy èvem lesz a felkészülésre.

2. Hol tartott a felkészülésben?

Az utolsó kvalifikációs versenyünket, a buenos airesi világkupát halasztották el. Ott dőlt volna el a csapatkvalifikáció sorsa. Egy ideig hittük, hogy nem kell megvívnunk az utolsó csatát, és kint vagyunk az olimpián csapatban is. De ez még várat magára. Ezután kezdődött volna az egyéni felkészülésem, időzítve volt két fogműtét, térd rehabilitációs gyógytorna, ami a legjobb teljesítményt alátámasztotta volna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy hosszabb idő áll rendelkezésre a hibák javítására, ami egy hozzám hasonló fiatal vívónàl aranyat ér.

3. A felkészülésében milyen szerepet játszik a mentális rész?

A vívásban számomra az egyik legmeghatározóbb a mentális felkészülés, ez dönti el csak igazán ki győzhet. Mindennap foglalkozom a mentális egészségemmel, relaxációs gyakorlatokat végzek, autogén tréninget csinálok, a járvàny ideje alatt nekikezdtem a jógának, és mellette olvasok arról, hogy miképp tartsam karban az elmém. Emellett például a videojátékokban is hasonlóan izgalmas szituációk jönnek létre, mint a páston, ami jó gyakorlást és egyben kikapcsolódás is számomra.

4. Millyen céljai voltak az idei évre? Változtak-e az Olimpia 2021-re halasztásával?

Az idei éves nagy cèl az olimpiai érem megszerzése volt. A plusz idő talán segíthet abban, hogy minél jobb formában álljak pástra Tokióban, és sikeresen szerepeljek életem első olimpiáján. Egy sportoló hosszútávú célja sosem változik, az én esetemben ez az olimpiai érem és mindent megtenni azért, hogy egyszer a dobogó legfelső fokán énekelhessem a magyar himnuszt, akár egyedül, akár a csapattársaimmal együtt.

5. Milyen edzéstervvel és milyen gyakorlatokkal tartaja kondiban magát?

A pihenőidőm április 20-ig tartott, tehát aznap már elkezdem a futó és kondi edzéseket. Az elmúlt hetekben a nyaralónk egészen nagy kertjében és szőlőjében tevékenykedtem, hogy a járvány után a nyár folyamán tudjam fogadni a barátaimat egy közös bográcsozásra.

6. Ezek közül mit ajánl az olvasóknak is? 

A stressz levezetésére az elmúlt hetekben elkezdtem olvasni egy könyvet, ami leírja, hogy a legjobb módszer az intenzív edzés. Ha választani kellene a relaxáció és a futás között, akkor a futás jobb stresszoldó hatással rendelkezik. Én nagyon szeretek 5-8 km-es távokat futni, zene nélkül, mert így az ember tud figyelni magára, a benne kavargó gondolatokra. Így a futás ideje alatt szinte pontot is tesz a megoldatlan ügyek végére, vagy lezárja azzal, hogy a végkimenete nem rajta múlik. Én így elmélkedek futás közben, és ez mindig rengeteget segít.

7. Elkezdett-e olyan tevékenységet (hobby, tanulás, egyéb), amire eddig vagy nem volt ideje, vagy nem tudta érdekli-e?

Az olvasást vagy a már említett kerti munkát. Egyikre sem volt időm korábban, például mindig elvittem magammal egy könyvet a versenyre, de nem tudtam olvasni belőle, mert a repülőgépen vagy az autóban azonnal elalszom, és ezt az effektust úgy neveztem, hogy megmutatom a várost az aktuális könyvnek. Van olyan olvasmányom, ami megjárta Amerikát, Franciaországot, Kazahsztánt, Kínát, illetve még pár repteret ezenkívül. De ezalatt az idő alatt maximum 50 oldalt sikerült olvasnom belőle, pedig tényleg érdekelt a tartalma. 

8. Mi a legnehezebb a bezártságban? Mivel tudja könnyebbé tenni?

Az egyik legrosszabb számomra, hogy a barátaimmal nem tudok találkozni. Úgy hidaljuk át ezt a problémát, hogy elég gyakran játsszunk együtt online, közben elmeséljük egymásnak a napi sztorikat, miközben “harcolunk”. Emellett hiányzik a megszokott napi rutin is: a korán kelés, a napindító reggelik és a közös edzések. 

9. Részt vesz valamilyen közösségi kampányban a vírus okozta helyzet kapcsán?

A fogműtétek miatt az első négy hét kimaradt a kijárási korlátozást követően, de csatlakoztam a #whitecard kihíváshoz, ami a Sport a békéért és fejlődéséért napja kapcsán lett meghirdetve. Én kicsit átértelmezve az újrakezdés üzenetét láttam meg benne, mint egy “tiszta lapot” a járvàny lezajlása után. 

Illetve az egészség-megőrzés vonalon maradva, idéntől részt veszek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Európai Friss Kalandok programjában, amely egy számomra nagyon közel álló témával, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítésével foglalkozik. Remélem nagyon sokan fogják követni a programot, mert az egészséges étkezés a járvàny elleni védekezés egyik alapköve lehet. Ugyan, ennek nemcsak most, hanem az egész életünkre kivetítve is nagyon fontos szerepe van!

https://www.facebook.com/siklosigergofencing

https://www.instagram.com/siklosi_gergo/