Mozgásélmény szenioroknak

Naponta kétszer ingyenes, online tornát tart a “régebb óta fiataloknak” a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) a masport.hu oldalon. A tornák minden nap csak az előre megadott időpontban elérhetők, s kifejezetten az erre a célcsoportra szakosodott oktatók segítenek a szenioroknak a biztonságos otthoni sportolásban.

A világjárvány okozta embert próbáló időszak számos kihívás elé állít minden korosztályt: szorongás, félelem, depresszió, a szokásos napi rutin elvesztése, a szociális kontaktok hiánya- csak, hogy néhányat említsünk. Mindezeken túl pedig az idősebb korosztály egészségügyi szempontból is veszélyeztetettebb. 

"A rendszeres testmozgás az egészségmegtartó és javító hatása mellett kétségtelenül pozitívan hat az elménkre is. Oldja a stresszt, a szorongást, boldogsághormonok szabadulnak fel és erősíti az immunrendszert is. Éppen ezért talán soha ennyire nem volt szükségünk arra, hogy rendszeresen mozogjunk" - kezdte Czene Attila, a MASPORT elnöke.

"A fiatalok könnyebben találnak megoldást és lehetőséget a testmozgásra, mi az időseknek szeretnénk megkönnyíteni a bezártságot a korosztályuknak megfelelő, rendszeres testmozgási lehetőség biztosításával"- folytatta.

A kvázi közösségi élmény biztosítása, illetve a halasztgatás lehetőségének kizárásával az órák csak az adott időpontban elérhetők, remélve, hogy az edzések néhány nap alatt beépülhetnek az idősek napi rutinjába.

A tartalmak előállításában szakszerű oktatók nyújtanak segítséget, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek a szenior korosztály edzésben tartásával kapcsolatban. Reggelente átmozgató, délután pedig tematikus, táncos videókat teszünk közzé.

"Változatos órákkal -kiemelten ügyelve a bemelegítésre és a levezetésre- igyekszünk fittséget, rendszert és örömöt csempészni a hétköznapokba, hogy könnyebben és főleg testileg, lelkileg egészségesebben vészeljük át ezt a nehéz időszakot" - fogalmazott Czene Attila.

További információk:

https://masport.hu/mozgaselmeny-szenioroknak/