Bringás Brigantik - Zöldutak és fékvilág

Kik a Bringás Brigantik? A Sport&Move magazin állandó főszereplői, Kolovratnik Krisztián színész (rendező, producer) és fia, Borisz, akikhez BB Budapest című vlogjukat nézve legszívesebben te is csatlakoznál következő városi túrájukon, függetlenül attól, hogy műhelybe, bringásszervezethez, versenyzőhöz, tervezőhöz, dizájnerhez, pumpapályára vagy éppen kevéssé ismert utakon gurulnak. Mesélnek, mutatnak, tippeket adnak – szakértők bevonásával.

Ismered a városodat?

Bringáznál, zöldbe vágysz, de a kétkerekű célirányos vonatra vagy autóra pakolását megspórolnád? Budapest nem a legzöldebb európai főváros, a határain belül mégis számos olyan terepet és útvonalat találhatsz, ahol úgy érezheted: a vadonban jársz, miközben a város (az otthonod) barátságosan közel van. Brigantitippek zöld utakra – a Budapest Zöldutaktól.

Mit, hol?

A Budapest Zöldutak a városból és környékéből azt mutatja meg, amit sokszor észre sem veszünk: hogyan alakították a régiek, és hogyan teszik élővé most a fővárost annak lakói. Miért emlékeztet Ferencváros múltjára egy ma is működő szikvízüzem? Hogy néz ki egy XXI. századi közösségi kert? Mit rejtenek a Ráckevei-Duna úszólápjai? 

■ Cél: környezetünk, helyi termékek és értékek megismerése. 

■ Cél pontosabban: építészet, közösségi kezdeményezések és civil szervezetek, egyesületek munkájának megismerése (pl. kerékpárműhely, kerékpárszerelő szociális szövetkezet, közösségi bolt, evezősegyesület).

■ Zöldtúrahelyszínek és -útvonalak: újpesti ártéri erdő, Merzse-mocsár, Kamaraerdő, Mocsáros-dűlő, Rákos-patak, Római-part és dunai szigetek (Margit-sziget, Hajógyári- és Szúnyog-sziget), Ráckevei-Duna.

Info: 

■ facebook.com/BudapestZoldutak

■ budapestzoldutak.weebly.com

Fékvilág

Mindegy, hogy a bringád tárcsa- vagy V-fékes, érdemes róla beszélni – még inkább tenni róla, hogy a géped akkor álljon meg alattad, amikor te akarod, és ne egy-két méterrel később. Fékvilág (és nem fake-világ) Rácz Kálmánnal, azaz RideKálmánnal. 

Betétek V-fékhez

Két típus – két gondolkodásmód. Rajtad áll, melyiket választod. Mi a csavarosra (B típus) voksolunk. Ami viszont nem kérdés: tartsd tisztán a felnit! A legjobb, ha ehhez 98%-os alkoholt használsz, és papírtörlőt (jobb, mint a rongy, mert a rongy mindent beszív). Miért kell tisztán tartanunk a felnit? Nyilván ismerős az eső után, fékhasználat közben hallott erős csikorgó, recsegő, csiszoló hang. A gumira tapadt por, kosz fentről ráfolyt a felni oldalára, ahol megtelepedett, a gumival érintkezve pedig „koncertbe” kezdett. És a kínos hanghatás még hagyján: ebben az esetben szupersebességgel kopik a fék is. Ha pedig a fékpofa megérett a cserére, ideje eldönteni: A vagy B?

A típus

■ Megoldás: egy T alakú fémtuskóra van ráöntve a gumi. 

■ Előnye: ??? 

■ Hátránya, 1.: ha elkopott, gyakorlatilag nulla az utóhasznosítás lehetősége, a teljes elem a kukában landol.  

■ Hátránya, 2.: elvétve gyártanak belőle jó minőségűt. 

B típus

■ Megoldás: a gumit csavar rögzíti a fékbetétházba.

■ Előnye, 1.: a gumi kivehető/cserélhető. Csak az elkopott gumirész megy a szemétbe, nincs fémhulladék. 

■ Előnye, 2.: a fékbetétházat „örökre” megveszed, ami egyszeri (kis) befektetés, a bele való fékpofa ára ugyanannyi, esetleg olcsóbb is, mint az A típus. 

■ Hátránya: ???

Info:

■ facebook.com/ridekalman

■ rkbikes.hu

 

BB Budapest

■ A Bringás Brigantik 15 részes vlogja

■ Videósorozat a fővárosról, bringautakról, közösségi programokról, bringás szervezetekről és arcokról

 

SM-tipp

Itt keresd a Brigantikat!

■ Ha személyesen szeretnél találkozni a Bringás Brigantikkal és barátaikkal, gyere el október 14-én a budapesti MoM Sportba, a Bringás Brigantik Velodomba!

■ facebook.com/bringasbrigantik

■ bringasbrigantik.hu