betöltés folyamatban...

Több mint úszóedző – interjú Szabó Álmossal

2020.12.30.
London 2019 World Para Swimming Allianz Championships

3 paralimpikon úszó – Illés Fanni, Pap Bianka és Száraz Evelin – edzőjével, Szabó Álmossal beszélgettünk az úszásról, paraúszásról és a motivációról, ami minden sportoló esetében alapelem. Cél nélkül semmire sem megyünk.

Sport&Move: Hogy lettél paraúszókkal foglalkozó edző?

Szabó Álmos: A válasz nem ennyire egyszerű. A kezdetekben az úszóklubomban kizárólag ép sportolókkal foglalkoztam, nem léteztek paraúszó egyesületek, együtt edzettek az ép és a paraúszók, nyilván a tényleges penzumok és egyes gyakorlatok eltértek, de az edzések rendszere, felépítése, ciklusai nagyjából megegyeztek. Azonban ahogy fejlődött az úszósport és a paraúszás is, szükség volt a szétválasztásra, például a versenyek sem együtt zajlottak. Így kezdtem egyre inkább csak paraúszókkal foglalkozni.

Mit hoztál magaddal az úszó múltadból?

Azt mondják tehetséges úszó voltam, megfordultam a Széchy csapatban is, Széles Sándor volt az edzőm évekig, majd a BVSC-ben fejeztem be az aktív úszást. Szinte másnap már úszást oktattam gyerekeknek. Fontos volt az utánpótlás nevelés, ezért az oktatásban résztvevők közül kiemelt tehetségek átvezetése a versenyúszásba volt az induló lépés az edzősködésem felé.

Majd bővült a csapatom is, sokasodtak a feladataim, triatlonosokkal és szenior úszókkal is foglalkoztam. Az eredmények nem váratták magukat sokáig, válogatott triatlonisták és a VB érmes szeniorok kitettek magukért. Végül a Vasasban kötöttem ki. Büszke vagyok rá, hogy jelenleg én vagyok az újraalakult úszószakosztályban a legrégebbi vasasos edző.

Itt is eleinte fiatalokkal, majd egyre több korosztállyal foglalkoztam. Amúgy paraúszó tanítványaim már 2008 óta vannak.

A riói paralimipia előtt már tudtam, ahhoz hogy még eredményesebbek legyünk kell külön paraúszó szakosztály. Így az olimpia után három élversenyzővel indultunk, Pap Biankával, Illés Fannival és Kézdi Rékával. Most kb. 25 paraúszónk van rendszeresen az edzéseken, két szintű csoportban.

Na de mit hoztam az úszásból? Ez nagyon összetett és lelőném a poént ha egyszerűen válaszolnék!

Számít-e ha egy edző korábban maga is versenyző volt? Át tudod-e élni volt úszóként, a paraúszóid fogyatékosságából adódó különbségeket?

Igen számít, mert tudom mit várok el a versenyzőimtől, tudom mit élnek át a vízben, tudom mikor fáj, és azt is tudom mikor „édes” a fájdalom. Ennek ellenére nem gyengülök el, amikor látom az edzésen, hogy fáradnak. A paraúszoknál ez nincs másként. Egy veleszületett fogyatékosság esetén az úszom nem azt érzékeli, hogy más, esetleg könnyebb lenne-e épen úszni. Neki ugyanolyan megterhelő az edzés, csak az úszástechnikája más, egyedi. Aki szerzett fogyatékossággal él, ott természetesen van összehasonlítás, de az adott edzésen nekik is az aznapi feladatot kell elvégezni, illetve a versenyen az adott távot leúszni minél gyorsabban.

Meddig tart az edző feladata?

Az edző feladata nem csak abban merül ki, hogy megírja az edzéstervet és levezényli az edzést. Az edző legfontosabb feladata a motiváció kialakítása és fenntartása és ha kell finomhangolása. Továbbá kell a visszaigazolás – akár dicséret, akár kritika, a holtpontokon át kell segíteni a versenyzőt. Ez az élversenyzők és a szabadidősportolók esetén is totál igaz.

Az edzőnek bizalmat kell kiépíteni. Ha jönnek az eredmények akkor sima az út, azonban a nehézségek idején mutatkozik meg, hogy az edző és tanítványa között mennyire erős a kapocs. Sok beszélgetés kell – ismerni kell őket – összhangban kell lennünk, együtt sírunk és együtt is nevetünk.

Látnom kell otthon milyen millióben, milyen környezetben élnek, milyen hatások érik őket az uszodán kívül. Így tudom egyénre szabni és gondozni a motivációjukat.

A sikeres sportoláshoz szükség van a háttér támogatására is, a családban is kell egy motor. Sajnos néha eltorzulhat a szülői elvárás, ezért időnként a sportolóim szüleivel is foglalkozom.

A versenyzőimet partnernek tekintem. Ha van egy jó futam és ha az előzetes célt teljesítették akkor elsősorban örülünk, de akkor is meg kell néznünk volt-e benne hiba, tudunk-e valamit még jobban csinálni legközelebb.     

A parasportolóknak a lelki dolgok miatt nehezebb a sportjuk, a fizikai körülményekről már beszéltünk. Mindig látják az épeket, folyamatosan szembesülnek a fogyatékosságukkal. Vannak akik ezzel könnyebben tudnak együtt élni, vannak akiknek napi küzdelmet jelent. A társadalom együttműködése és elfogadása elengedhetetlen, örömmel látom, hogy az elmúlt 10-15 évben a tolerancia, a fogyatékosok elfogadása mennyit fejlődött. Ebben a parasportolóknak, köztük az én úszóimnak is nagy szerepük van. Példamutató és eredményes sportéletük révén rendszeresen szerepelnek a médiában és a fogyatékosok integrációjának büszke nagykövetei.

A rendszeres testmozgás, a szabadidősport mindenkinek fontos, a fogyatékkal élők számára talán különösen.

Hogyne. Főleg a paraúszás, amit szintén nem szabad csak ún. olimpia személettel értékelni.

A mozgás fontos a vérkeringésnek, az izomzat alakulásában, a testtartás és mozgáskoordináció fejlesztésében, egyértelmű, hogy nem csak az ép emberek számára.

Általánosságban elmondható, hogy a heti 3-4 alkalom a minimum, ez adja a rendszerességet.

Cél nélkül azonban semmit sem ér. Volt sportolóknak ezt nem kell magyaráznom, de egy amatőr sportolónak, aki már felnőttkorban kezd el rendszeresen sportolni, az első tanácsom, hogy tervezzen!

Csapatban edzeni könnyebb, mert jó a hangulat, egymást segítik a sportolók, lehet tanulni, tapasztalatokat cserélni, sőt együtt készülni a cél eléréséhez.

Edzőként tapasztalok különbséget, férfiak általában racionálisabbak, nőknél különösen fontos az érzelmi harmónia.

Ha megfelelő, ideális környezetben (helyszín, időpont, társaság, időjárás, stb) sportolunk, akkor nemcsak jókedvűek hanem hatékonyabbak is leszünk. Az élsportolók nem véletlenül mennek télen meleg éghajlatú országokba alapozó edzőtáborozni. Sokkal intenzívebb és keményebb munkát végeznek, ha amúgy süt a nap és verőfény van.

A koronavírus milyen hatással volt a 2020-as évetekre?

Március elején edzőtáborból jöttünk haza 4 hét kemény alapozás után, amikor 180 fokos fordulat következett és jött 6 hét „semmittevés” otthon bezárva. A lelki megrázkódtatás mellett, a sportolóknak fizikailag még nehezebb volt leállni. Természetesen próbáltuk otthoni gyakorlatokkal, Zoomos edzésekkel karbantatani magunkat, de egy úszónak úszni kell, a nappaliban a szőnyegen azt nem lehet. Hullámvölgyek jöttek-mentek, nekem edzőként nagy kihívás volt egy képernyőn keresztül táplálni a tüzet!

Karantén után csak az élcsapat kezdhetett úszni, fontos volt az újratervezés. Egy ideig szintentartást végeztünk, mert hosszú időn át verseny nélkül nem fenntartható a motiváció. Így is volt pozitív hozadéka, megtanulták, hogy akadnak rajtunk kívül álló nehézségek, pl. a paralimpia halasztása, de nincs mit tenni mint alkalmazkodni.

Végeztek krossz edzést?

A parasport miatt eleve is vannak speciális gyakorlataink, így mi mindig is krossz-edzettünk. A szárazföldi gyakorlatainkban alkalmazunk TRX, saját testsúlyos, gumiszalagos és súlyzós gyakorlatokat, És van speciális úszógépünk.

A bemelegítés mindig gumiszalaggal történik, min. 8-10 perc, az edzések végén kötelező nyújtás van 10-15 peren át. A hengerezést is előszeretettel alkalmazzuk.

A parasportolóid szabaidejükben sportolnak?

Nem mindenki, mert inkább pihennek, azonban nincs jobb mint az aktív pihenés. Séta, kirándulás, futás (aki tud), kerékpár amit kapásból fel tudok sorolni. Fanni (Illés) például valamelyik évben handyvel körbetekerte a Balatont.

Szaraz-Evelin

kép 9 / 10

Illés Fanni BIO

Születési hely, idő: Keszthely, 1992. 05. 01.

Kategória: S6, SB4, SM6

Iskola:  Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi kar – Szociális munka szak

Hobbi: kirándulás, filmnézés, blogírás

Honlap: http://illesfanni.hu

Cél: szeretne érmet nyerni a tokiói Paralimpián

 

Papp Bianka BIO

Születési hely, idő: Szigetvár, 2000. 02. 07.

Kategória: S10, SB9, SM10

Iskola: Pécsi Szakképzési Centrum Zrínyi Miklós Gináziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája

Hobbi: sütés, főzés, sminkelés

instagram.com/papbianka

Cél: szeretne világcsúcsot úszni

 

Száraz Evelin BIO

Születési hely, idő: Budapest, 2005. 08. 21.

Kategória: S6, SB5, SM6

Iskola: Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium

Hobbi: olvasás

Cél: szeretne kijutni a Paralimpiára

Magyar Paralimpiai Bizottság -> hparalimpia.hu

Fotó: parauszas.hu

További cikkek

Magyar Parasport Napja 2024. február 22. 2024.02.16
2024. február 22-én, a hetedik Magyar Parasport Napja az előzetes programok alapján idén is méltó és emlékezetes lesz. Korábbi hagyományokhoz megfelelően, koszorúzással emlékezik meg a Magyar Paralimpiai Bizottság az elhunyt bajnokainkról az Olimpia Parkban, illetve nemzetközi konferenciát szervezk Együtt erősebben, mint valaha! címmel. 
Életed legjobb edzése - Cardio dobfit 2023.11.17
Az edzés világa folyamatosan fejlődik, és új, hatékony módszerek jelennek meg a fitnesz területén. Az egyik ilyen újdonság a Cardio dobfit, ami egy olyan mozgásforma, ami nemcsak az állóképességet fejleszti, hanem szórakoztató és dinamikus edzésélményt is nyújt. A Cardio dobfit egy olyan edzésprogram, ami a dobok és a ritmusos ütések kombinációját alkalmazza a kardió edzés során.
A tartós fogyás titka 2023.10.16
Az ideális testsúly elérése és megtartása sokak számára komoly kihívást jelenthet. A gyors és drasztikus fogyókúrák általában csak rövid távú eredményeket hoznak, és hosszú távon nehezen tarthatók be. A tartós fogyás elérése azonban nem lehetetlen, ha az ember hosszú távú életmódbeli változásokra összpontosít. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogyan lehet elérni a tartós fogyást.

Ajánló

Mit sportoltak a középkorban? 2024.04.17
A középkor nemcsak a lovagi tornák és a kardpárbajok korszaka volt. Bár ezek az események hangsúlyosak voltak az arisztokrácia életében, a középkori sportok ...
Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ...
Nagy levegőt! A légzés szerepe 2024.04.13
Bármennyire is úgy tűnik, hogy a helyes légzés csak a futók vagy a jógázók sajátja, valójában mindenkinek, aki él, helyesen kellene lélegeznie – különösen ...
Balatonfelvidék - felfedezésre váró eldugott kincsek! 2024.04.12
A Balatonfelvidék gazdag történelmi és természeti kincseket rejt, amik kiváló lehetőséget kínálnak a kirándulások és túrák szerelmeseinek. Számos eldugott ...
Bye Bye integetőháj 2024.04.10
Az integetőháj, más néven tricepsz háj vagy karizomháj, rengeteg embert érint világszerte. Ez az extra zsír a karok hátoldalán és alján található, és gyakran okoz ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.