betöltés folyamatban...

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

2022.06.13.

Idén 2022. július 14-én rajtol Balatonfüredről az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, a nagy múltú, klasszikus hajók és a legmodernebb technikával felszerelt vitorlások megmérettetése. Európa legnagyobb tókerülő versenyét 2001 óta évente rendezik meg, általában hatszáz vagy annál is több hajó indul el. A Kékszalagra a hagyomány szerint mindig azon a júliusi hétvégén kerül sor, amely legközelebb van a holdtöltéhez. 

A versenyzőknek negyvennyolc óra áll rendelkezésre a 155 kilométeres távolság megtételére, a már hagyományosnak számító Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred vonalon.

Tradíció

Európa legnagyobb és legnépszerűbb tókerülő versenyén minden eddiginél több résztvevőre számít a Magyar Vitorlás Szövetség. Ám nem csak azok számára lesz különleges a verseny, akik indulnak rajta, a turisták, érdeklődök is tudják élvezni az eseményt a szárazföldön. Elmondható, hogy ez nem csak verseny, hanem több napos vitorlás ünnep lesz, kiállítókkal, parti programokkal, és óriás kivetítővel. A regattához köthető fesztivál hangulat már a versenyt megelőző hétvégével elkezdődik, ugyanis ekkor tartják a főpróbájának tartott Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj vitorlásversenyt.

„A Kékszalag több mint egy vitorlás verseny, a Balaton ünnepe, amely hatással van az egész balatoni térség turizmusára, sportéletére. Idén végre nem a Covid árnyékában, hanem kötöttségek nélkül találkozhat egymással minden vitorlázást szerető és a vitorlázás iránt érdeklődő.”

– mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára, Holczhauser András.

Hazánk legnagyobb vitorlásversenyének az  egyik érdekessége, hogy találkozik rajta az innováció, ugyanis a legmodernebb technika is megjelenik a vízen, valamint a tradíció, hiszen a nagy múltú klasszikus hajók is rajthoz állnak.  A fenntarthatóság is fontos szerepet kapott az idei versenynél: minden Kékszalagra -benevező hajó után egy-egy fát ültetnek el az országos program keretein belül.

Ezt is olvasd el!
Véget ért az idei Kékszalag 2021.07.24
Az idei Kékszalag versenyre 556 hajó nevezett és vágül 343 teljesítette a tókerülést, a győztes RSM lett, Vándor Róbert vezetésével

Újításnak számít az is, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a verseny hivatalos díjszállítója megváltoztatta a Kékszalag fődíjat, amely egy új kreatív mintát, egy vitorlás hajó sziluettjét mutatja majd.

Forrás: kekszalag.reblog.hu

„A vitorlás hajó alatt a Balaton vize fodrozódik, amely átvált szalagba, így utalva a verseny elnevezésére.”

–  magyarázta  Dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.

A versenyt élőben lehet majd követni az M4 Sportcsatorna felületein, az Airmoniq-rendszerén, és a https://kekszalag.reblog.hu oldalon.

A Kékszalagról

Forrás: kekszalag.reblog.hu

A versenyt először 1934-ben írta ki a balatonfüredi Hungária Yacht Club. Elképzelésük lényege az volt, hogy a Balaton Kék Szalagját bármely vitorlás elnyerhesse, amely a kiírt távon, az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban körbehajózza a tavat. 1942-ig a versenyre kétévente került sor, ezután a háború miatt kimaradt néhány esztendő, s a hagyomány 1947-ben éledt újra. A verseny egyre népszerűbb lett, s 1955-ben a Nemere II. nevű 75-ös cirkáló 10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot. Ezt a fantasztikus rekordot csak 57 évvel később, 2012-ben sikerült megdöntenie egy hightech anyagokból készült katamaránnak, a magyar fejlesztésű kétárbocos Fifty-Fifty-nek. 

Ezt is olvasd el!
HIDEG SZÁGULDÁS - JÉGVITORLÁZÁS 2021.01.11
Amikor a vízi vitorlások már a dokkban pihennek, akkor jön el a jégvitorlázás ideje, ha az időjárás is úgy gondolja. A hídon korcsolyák, a kapitányon bukósisak, egy menet 45 perc. A „hideg száguldásról” Sarang Lajossal, a FüredYacht Charter és Oktatóközpont alapítójával és oktatójával beszélgettünk nemrég.

További cikkek

5+1 inspiráló senior crossfitter 2024.04.19
Az életkor csak egy szám, és mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát – a crossfitközösségekben szinte jelszóként használt mondatok. A crossfit a funkcionális mozgásokat, a guggolást, a kitörést, az ugrást, a kardiót és a húzómozdulatokat egészíti ki olimpiai rúd emelésével, erőemeléssel és robbanékonyságot fejlesztő mozdulatokkal – nem véletlen, hogy az idősebb korosztály körében is egyre népszerűbb. Innen a senior crossfitter kifejezés is.
Mit sportoltak a középkorban? 2024.04.17
A középkor nemcsak a lovagi tornák és a kardpárbajok korszaka volt. Bár ezek az események hangsúlyosak voltak az arisztokrácia életében, a középkori sportok sokfélesége meglepő lehet. A középkorban az emberek különböző fizikai tevékenységeket űztek, legyen az hagyományos sport, lovagi gyakorlat vagy egyszerű szabadidős testmozgás.
Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ultrafutás és az egészség összefüggéseiről a szakértők.

Ajánló

5+1 inspiráló senior crossfitter 2024.04.19
Az életkor csak egy szám, és mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát – a crossfitközösségekben szinte jelszóként használt mondatok. A crossfit a funkcionális ...
Mit sportoltak a középkorban? 2024.04.17
A középkor nemcsak a lovagi tornák és a kardpárbajok korszaka volt. Bár ezek az események hangsúlyosak voltak az arisztokrácia életében, a középkori sportok ...
Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ...
Nagy levegőt! A légzés szerepe 2024.04.13
Bármennyire is úgy tűnik, hogy a helyes légzés csak a futók vagy a jógázók sajátja, valójában mindenkinek, aki él, helyesen kellene lélegeznie – különösen ...
Balatonfelvidék - felfedezésre váró eldugott kincsek! 2024.04.12
A Balatonfelvidék gazdag történelmi és természeti kincseket rejt, amik kiváló lehetőséget kínálnak a kirándulások és túrák szerelmeseinek. Számos eldugott ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Kékszalag 2022 Farkas Áron interjú

2022.09.12
##kékszalag2022
Farkas Áronnal készült az interjú a befutó után a Bajnokok vacsoráján. Összesen 516 hajó és több mint 2500 vitorlázó vágott augusztus 14-én csütörtök reggel az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj légvonalban több mint 150 kilométeres távjának.