MAGYAR EVEREST EXPEDÍCIÓ 2017

Klein Dávid és Suhajda Szilárd 2017. március 28-án elindul a Magyar Everest Expedíció 2017 keretén belül, hogy a Föld legmagasabb csúcsát (8848 m) oxigénpalack nélkül elérjék, elsőként a magyar expedíciós hegymászás történetében.

A Föld legmagasabb pontján még nem állt magyar hegymászó oxigénpalack nélkül, ezért a tavasszal induló expedíció különlegessége, hogy Klein Dávid és Suhajda Szilárd lehetnek az első magyar hegymászók, akik mesterséges oxigén használata nélkül érhetik el a Mount Everest csúcsát.

Az úgynevezett „tiszta", azaz palack nélküli hegymászás óriási kihívás és kiemelkedő teljesítmény a sportolók számára: napjainkig a csúcsot hozzávetőleg hétezren érték el, amely mászásokból a 2,8%-a zajlott palack nélkül. A magyar hegymászó-történelemben egyedülálló sportteljesítmény elérését a tervek szerint egy két hónapos expedíciós idő előzi meg.

A Mount Everest megmászásának expedíciós managere Stefano Favaro, csapatával a Faster Promotion-nal már hónapok óta azon dolgoznak, hogy megvalósuljon az expedíció. - "Az Everest Expedíció indulásának nagy hajrájában vagyunk csapatommal, akik mind szakmailag, mind energiában nagyon sokat tettek az expedíció megvalósulásáért. Mindenkinek meg szeretném köszönni a munkáját, a kitartást, a támogatóknak és a partnereknek a segítséget, hogy a projekt megvalósuljon."

Az expedíció további érdekessége, hogy a „trekking túrának" nevezett szakaszán - melyet Katmandu és az Everest alaptábor között tesznek meg - több hazai híresség a hegymászókkal tart, Lilu az RTL Magyarország műsorvezetője, Száraz Dénes színész, Geszti Péter előadó - producer, Badár Sándor humorista, Szalay Balázs és Bunkóczi László autóversenyzők. A csatlakozó trekking túrázók célja, hogy 2840 méterről indulva több napon keresztül gyalogolva az alaptáborig - 5344 méterig – felhívják a figyelmet a természet szeretetére, nagyságára.

Az 1975-ben született Klein kapcsolata viharos az Everest-tel. „2014-ben 150 méter hiányzott a csúcsig, ezért az elmúlt hónapokban megpróbáltam a csúcsra jutás esélyét maximalizálni. A legfontosabb feladatom az volt, hogy fizikailag és mentálisan is alaposan felkészüljek." – mondta Klein Dávid, aki 13 éves korában ismerkedett meg a hegymászással, magashegyi expedíciós hegymászókarrierjét 1998-ban kezdte. A ma élő magyar hegymászók közül ő mászta meg a legtöbb nyolcezer méter feletti csúcsot palack nélkül. (Gasherbrumm II, Cho Oyu, Manaszlu, Annapurna) A Mount Everest-en tett eddigi mászásai során 2014-ben mindössze 150 méter hiányzott a csúcs eléréséhez. – „A hegymászás számomra nem rekordok hajszolásából áll. Egyszerűen szeretek a hegyek között lenni. A mászás a nyers életöröm megtapasztalásáról, az önmagammal, mászótársaimmal és a heggyel való találkozás élményéről szól."

4

Klein Dávid hegymászótársa Suhajda Szilárd, akivel 4-5 éve ismerik egymást, első közös expedíciójuk a 2016-os K2 volt, kapcsolatuk innentől vált igazán szorossá.

Az 1982-ben született Suhajda át- és túlélt lavinabalesete után döntött úgy, hogy elvégzi a magyarországi hegymászó oktatás által kínált tanfolyamokat. Ezt követően lett expedíciós hegymászó, aki minden esetben tiszta módszerekkel, oxigénpalack használata és magashegyi teherhordók segítsége nélkül mászik. 2014-ben megmászta a 8051 méter magas Broad Peak-et. „Fontos megosztani az élményt!" – mondta Suhajda Szilárd. „Amikor odafent vagyunk, egyedül vagyunk! Nincs kinek megmutatni, nincs kinek örömteli hangon elkiáltani: sikerült! Magasba emelheted a kezed, mint a legtöbb sportoló amint célba ér, de a hegy csúcsán senki sem hall és senki sem lát! Nincs kit megölelni. Nincs közönség, nincs tapsvihar, nincs semmi! Nincs élet sem. Csend van. Szépség. Üresség. Félelem és öröm. És mégis, egy ízig vérig hegymászó ott él igazán! Úgy érzed, a világ legelevenebb pontjává válsz! Hirtelen tíz körömmel kapaszkodsz az életbe! S amint elindulsz visszafelé, egyre csak jobban és jobban vágyod az életet. Amikor újra itthon vagy, na, csak akkor tudod elmondani, mi is történt valójában, mi is történt odafent!"

A világon 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs van, melyek mind Ázsiában, a Himalája és a Karakorum hegyvonulataiban helyezkedik el. A Magyar Everest Expedícióra a Himalája-hegység tavaszi mászószezonjában kerül sor. Az expedíció Nepálban a déli normál utat követi. „A hegymászás számomra az önmegvalósítás csodálatos lehetősége. Mindazon csoda által, ami a szemed elé tárul, minden nehéz lélegzet, minden újabb lépés közelebb visz saját magad teljesebb megismeréséhez. Nem csak az ismeretlen és a világ felfedezését jelenti odafent lenni: önmagad megismerését is." – tette hozzá Suhajda Szilárd.