Magyar Déli-Sark Expedíció

„Gyerekkori álmom ez, ugyanúgy, mint a hajózás, csak utóbbi elérhetőbb volt, mert fogtam magam, és építettem egy csónakot. Most azonban megtaláltam a csapatot, amellyel meg tudom valósítani a Magyar Déli-sark Expedíciót is, és nagyon jó, hogy közben nem vagyok százéves…” – mondta Rakonczay Gábor, aki számára a part széléről a Déli-sarkra eljutni a kalandok netovábbja, olyan, mint a hegymászóknak az Everest.

Egy gyerekkori álom, egy emberfeletti erőpróba, egy életre szóló kaland.

Rakonczay Gábor új-zélandi edzőtábora és elképesztő grönlandi expedíciója ugyanis csak az első lépése volt a Déli-sark expedíciós terveknek.

Az elképesztő vállalásairól ismert extrémsportoló célja ugyanis nem kevesebb, mint első magyarként, a kontinens partjáról indulva, gyalogosan elérni a Déli-sarkpontot – 47 nap alatt, 980 kilométert megtéve, hóban, fagyban, mínusz negyven fokos hőmérsékletben.

Ez a földrész az emberiség közös kincse, egyetlen ország sem birtokolja a saját területeként. A világ legnagyobb jégsivataga, éghajlata száraz, s a felületét borító jégtakaró helyenként eléri a 4775 méteres vastagságot.

„A Déli-sarkra eljutni sokáig tart, veszélyes, ráadásul nagyon hideg van, szóval irtó nehéz. Ezért nem elég az akaraterő és a fizikai felkészültség, fontos, hogy ez ember mindent tökéletesen megszervezzen. Az elmúlt néhány évben ugyanis a halálesetek miatt nagyon megszigorították azt is, hogy egyáltalán ki mehet oda sportcéllal. Berepülhetsz, tehetsz egy néhány órás sétát, de ha hetekig gyalogolni akarsz, ahhoz speciális engedélyek kellenek.”

Az új-zélandi felkészítő tábor és a 29 napos, grönlandi expedíció csak a felkészülés része volt, Gábor jelesre vizsgázott kitartásból, küzdeni tudásból, problémamegoldásból. 

„Azt mondják, magányos farkas vagyok, pedig ez nem igaz, én szeretem az embereket – mondta Rakonczay, aki nagycsaládban nőtt fel, hat testvére van és rengeteg barátja, akikkel gyakran összejárnak. – Bevallom, amikor elkezdek egy ilyen expedíciót, az első két hét iszonyúan nehéz. Át kell állni arra, hogy egyedül vagyok, hogy csak magamra számíthatok. Két hét után pedig jön az a rész, amiről a zarándokok is mesélnek, s amitől a legtöbbet lehet fejlődni, s ez a belső utazás…” 

Amikor arról kérdezik, vajon felvetődik-e benne, hogy esetleg fel kell adnia a küldetését, azt válaszolja, ez nem opció. Van az a helyzet (ha elfogy az élelem, vagy ha elviszi a sátrat a szél), amikor nincs más választás, de ő nem gondolkodik ezen, nem akarja, hogy szemernyi kétely is ébredjen benne. A hosszútávú, extrém kihívásoknál ez a siker titka.

„Mindig a megoldásra kell törekedni, ez a legfontosabb. Grönlandon is, amikor kilyukadt a szánom, a többiek sopánkodni kezdtek, hogy most mi lesz, de én a tűz fölött visszaolvasztottam az anyagát, és mentem tovább. A problémamegoldásra kell törekedni, és be kell tartani a szabályokat például a sátorral kapcsolatban, és akkor nem lehet baj. Pontosabban még akkor is lehet, mert míg Grönlandon mínusz húsz fok volt a leghidegebb, addig itt a hőmérséklet elérheti a mínusz negyven fokot, igaz, ez száraz hideg, szóval legalább azzal nem kell majd megküzdenem, hogy folyamatosan vizes a ruhám, és reggelre jégpáncél borítja a hálózsákomat.”

Itthonról egy komplett csapat követi majd a sportoló mozgását, s ugyanez a csapat segít neki az előkészületekben is, hiszen amint a sportoló mondta, a precíz előkészítés legalább annyira nehéz, mint maga a feladat.

Gábor felkereste a Magyar Marketing Szövetség sportmarketing tagozatát, ahol a projektje ismertetése után a testület felkérte az ügye mellé fővédnöknek Németh Ottót, a tagozat alelnökét. Ő pedig úgy gondolta, hogy a tagozat extrém kihívásokban járatos sportolójával, a ma már sportmenedzserként is dolgozó Szalay Balázzsal viszi végig a projektet. és a Sportmarketing Ügynökség koordinálja majd Rakonczay Gábor legújabb expedícióját.

„Amikor Gábor megkeresett minket és bemutatta új expedíciós tervét, rögtön éreztem, hogy mellé kell állnom – mondta Németh Ottó. – Már az első beszélgetésünk után tudtam, hogy tapasztalt, mentálisan erős, fizikailag felkészült, az extrém körülményeket jól tűrő, és remek problémamegoldó képességgel megáldott sportolóról van szó – az úttörő kalandok, a forradalmi kihívások pedig mindig tetszettek. A professzionális projektmenedzsment, a szponzorkeresés, a pénzügyi tervezés és a kommunikáció kialakítása azonban Gábor számára nehéz, szinte leküzdhetetlen feladat volt, ezért is fordult a Magyar Marketing Szövetség sportmarketing tagozatához. A testület a részletek megismerése után felkért engem szakmai védnöknek, Szalay Balázst pedig – aki szintén a tagozat tagja –, hogy cégével lássa el az ügynökségi feladatokat. Kommunikációs stratégiánk arra a profi, szélsőséges körülmények között – úgy, mint sivatag, hómezők, hegycsúcsok – edződött csapatra épül, amely velem együtt bízik az expedíció sikerében.”

Szalay Balázs tizenhárom Dakar ralin állt rajthoz, látott már extrém helyzeteket.

„A Déli-sark Expedíció a kitartásról, a küzdelemről szól, arról, hogy az ember napról napra feszegeti, sőt sokszor kitolja a saját határait – úgyhogy már akkor nagyon megtetszett a gondolat, amikor legelőször hallottam róla – mondta Szalay Balázs, aki azért hozta létre a Sportmarketing Ügynökséget, mert szerette volna kamatoztatni több mint húszéves sportmarketing-tapasztalatát. Most Rakonczay útját segíti vele. – Pozitív embert ismertem meg Gábor személyében, aki sohasem hisztizik, hanem csak teszi a dolgát. Képes tökéletesen koncentrálni a feladatra, és most olyan célt tűzött ki maga elé, amelyet ha elér, azzal nemcsak saját magának bizonyít, hanem széles körben hatalmas elismerést vív ki, s az egész országnak dicsőséget szerez. Mindegy, hogy hány nap alatt teljesíti a távot, a lényeg, hogy elérje a célt.”

A CSR és a környezetvédelem az expedíció kiemelt küldetése, a csapat nagy hangsúlyt fektet rá, hogy felhívja a figyelmet a Föld megóvására. Zéró emissziós expedícióra törekszünk, napenergiát hasznosítunk, és nem hagyunk magunk után ökológiai lábnyomot. Küldetésünk az is, hogy felhívjuk a figyelmet a víz értékére, ami azért is különösen témába vágó a Déli-sarkkal kapcsolatban, mert a világ édesvíz készletének majd’ 90 százaléka ott található.

A közösségi médiában ugyanúgy hírt adunk Rakonczay Gábor kalandjairól, mint vlog formájában, vagy éppen az RTL Klub online felületein. Gábor videók és hangüzenetek formájában jelentkezik majd be a Déli-sarkról, hangos naplót vezet és videókat forgat. Az ő küldetésén keresztül közelebb hozzuk a követőihez a természetet, s kimozdíthatjuk őket a komfortzónájukból.

A Sport&Move is az expedíció médiapartnere, folyamtosan nyomonkövetjük Rakonczay Gábor és a csapat felkészülését és az Expedíció mindennapjait.