Ha a kedves Olvasó Budapesten, a Szentendrei úton vagy a főváros környékén belebotlott már autóvezetés közben egy megkerülhetetlen méretű kerékpároscsapatba, zöld, fehér és fekete színekben pompázva, alighanem egy életre megjegyezte magának a Coffee Ride nevet. Németh Ádám, a csapat egyik kulcsfigurája meséli el, hogyan született meg a hajnali közös bringázások gondolata, és mindez mivé nőtte ki magát.

Popovics Gergely – a csapat számára csak Pogi – reggelente sokat biciklizett edzésjelleggel, de úgy érezte, egyedül hosszú távon unalmas a tekerés. A fixis, vagyis örökhajtós kerékpáros közösségben próbált társakra lelni, sikerrel.  

Honnan a név, a logó?  

A tekerés már kezdetek óta reggel van, hiszen közülünk mindenki dolgozik, így a reggeli, kávét helyettesítő tekerés miatt adta magát az ötlet. A délután munka szempontjából kiszámíthatatlan, hajnalban viszont, amikor normális ember még alhatna, mindenki ráér. „Csak” el kell venni az alvásidőből, és meg is van a közösen jó időpont.  

 „Közösségi sport nem képzelhető el közösségi média nélkül” 

Milyen felületen hirdettétek meg az eseményeiteket?  

A Coffee Ride születése és működése elképzelhetetlen Facebook nélkül. Hétről hétre, napról napra lehetetlen bármilyen más módon több száz embert elérni, informálni, irányítani. Közösségi sport nem lenne közösségi média nélkül.  

Milyen nehézségekkel kellett megküzdenetek az időközben egyre terebélyesebbé váló csoport közös tekeréseinek megszervezése során?  

Hatalmas utat járt be a csoport szervezettségben. A Coffee Ride fejlődése mellett tanultunk meg mi, szervezők is országútizni. Ahogy a kezdeti tízfős tekerések kezdtek nőni, merültek fel sorban a megoldandó problémák. Ma már káosznak és anarchiának látjuk az első éveket, most már jóval nagyobb a fegyelem, a szigor. Szervező bringások biztosítják a csoportot elölről-hátulról, közösen tekerünk ki egy előre megbeszélt pontig. Itt csoportkép készül, majd általában három eltérő hosszúságú és tempójú útvonallal készülünk. 

Mennyire kell szigorúan követnie a szabályaitokat annak, aki a csapattal akar tartani?  

Nagyon! Az események leírása mindig egy konkrét szabálylistával zárul. A tapasztalat azt mutatja, hogy muszáj következetesnek lenni, és, ha valami tiltva van, azt esetenként sem szabad engedni. Sokszor sokan túlzásnak gondolták ezt a fajta szabályozottságot, de az idő minket igazolt.  

Háromszor megkerülték már a Földet 

Mennyien vagytok most?  

Egy klasszikus szerdai tekerésen ritka már a hatvan alatti létszám, de nyár közepén sokszor már száz fő közeli a csapat. Ebből jó esetben öt-nyolc fő szervező, akik a társaságban szétoszolva figyelik és koordinálják a kerekeseket. Pénteken van egy tempósabb, edzésorientáltabb reggelünk. Valamint egy idő után felismertük, hogy az országúti bringázáshoz, csoportban edzéshez technikai tudás is szükséges. Néhány évvel ezelőtt elkezdtünk edzői segítséggel tanulni, képezni magunkat. Nagyon sokat köszönhetünk ennek, ezért ezt minden lehető módon igyekszünk továbbadni a közösségnek is. SKILL néven tanfolyamokat szervezünk.  

Készült-e arról kimutatás, hány kilométert tekert összesen a csapat?  

Igen, írjuk a kilométereket és a létszámot. A szerdai tekerések eddigi átlaga hetven fő és nyolcvan kilométer. Ha ezt megszorozzuk az idei 21 alkalommal, 117 600 kilométer jön ki, azaz közel háromszor megkerültük a Földet csak a szerdai hajnalokon!  

Coffee Ride PINK 

Rózsaszín. Természetesen csajos szín. Alaptétel, hogy ha a barátnődnek rózsaszín bringa kell, kis virágokkal telepingálva, akkor hagyd, hadd fesse tele a saját bringavázát. Attól boldog. Ha pedig rózsaszín mezt szeretne, támogasd ebben! A Coffee Ride lovagias társaság. Nemhogy nem hagyják magukra a sok borostás pasi között a csajokat, de külön rózsaszín mezt is terveztek nekik. Sőt, a hölgyeknek külön tekerésük is van heti rendszerességgel. A tapasztaltabb srácok ilyenkor felügyelik, óvják, védik, tanítják a gyengébb nem képviselőit, akik egyre nagyobb számban feszítenek az eltéveszthetetlen PINK mezükben.