Bringás brigantik - „Mutassuk meg, apa!”

Apa és fia felülnek a bringájukra (bukósisakban!), tekeregnek az ország különféle tájegységein és mostanában Budapesten, helyiekkel, bringás arcokkal és szakértőkkel, szakikkal vagy versenyzőkkel beszélgetnek. Plusz zenélnek és mesélnek. Mindezt kisfilmekbe és videóblogba gyúrják – ők a Bringás brigantik. Az ötletgazda főszereplő rendezővel, Kolovratnik Krisztiánnal beszélgettünk.

S&M: Hétköznapi fíling, nyolcrészes bringás tévésorozat lett belőle. Sokan próbálkozhattak hasonlóval – miért nektek jött össze?

Kolovratnik Krisztián: Amikor Falaky Zsolt barátommal és munkatársammal beadtuk a pályázatunkat a Magyar Média Mecenatúrához, és behívtak minket beszélgetni, ugyanez elhangzott, csak kicsit más formában. „Volt már előttünk ezer hasonló ötlet, de senkinek sem sikerült meggyőzni minket. Azért próbálják meg…” Megpróbáltuk – sikerült.

S&M: A tévés szériában és a neten most futó budapesti sorozatban is szemet szúrt a bringád…

K. K.: Hogy érted?

S&M: Nem csili-vili hipsztergép.

K. K.: Konkrétan elég szakadt. Kaphattunk volna szponzorbicajt, de úgy döntöttem, hitelesebb, ha azzal megyek, ami van. Egy hasonló montival tekertem végig két El Caminót, ami napi száz kilométer terepen, cuccokkal. 

S&M: A támogatók a valósághűségre „lágyultak”?  

K. K.: Valószínű, hogy hitelesnek tűntünk, ami abból ered, hogy az, amit a filmeken látsz, valóban a mi életformánk. Mi akkor is bringázunk, beszélgetünk és zenélünk a fiammal, Borisszal, ha nincs sorozat. Nem vagyunk versenyzők, nem szerelünk bringákat – de ha ez a topik, keresünk hozzá szakértőt, profival beszélgetünk. Nem akartunk többnek látszani annál, mint amik vagyunk. Olyan témákban merülök el, amelyek közel állnak hozzám. Az életem ilyenformán periodikus: belevetettem magam a színházba, később a fotózásba, volt egy zeneszerző korszakom is. Mindig mindennek eljött az ideje. A bringás téma is adta magát, mert valós alapon, az érdeklődésen nyugszik.

S&M: Mi pattintotta ki az ötletet?

K. K.: A tapasztalat. Én bringával jártam, ő kétévesen már mögöttem ült, aztán futóbringával jött velem mindenhová, hároméves kora körül már önállóan bringázott. Négyévesen Velencei-tó-kört ment. Ötéves volt, amikor a Passau–Bécs-túrából közösen lenyomtunk 160 km-t három nap alatt, kitérőkkel. Ő egy kis 18-assal tolta, a minihátizsákját felszereltem a minibringája minicsomagtartójára. Vicces volt. A dunai uszályokkal versenyeztünk. Az utolsó nap, a célállomáson egy vurstli állta el az utunkat: az aznapi 56 km után Borisz még másfél órán át pattogott az ugrálóvárban. Az óvodai szülők érdeklődni kezdtek: ti hová mentek még ilyenkor, délután? Velencére, vonattal, aztán bringával megkerüljük a tavat, mondtam. Ez tetszett nekik, de nyilván ezer újabb kérdést kaptam. Hogy mered? Hogy juttok el az ovitól a Déli pályaudvarig? 

S&M: És? Hogy mered? 

K. K.: Annak idején az járt a fejemben, hogy mire Borisz iskolás lesz, és ha nagy gáz van, és muszáj egyedül bejutnia a belvárosba, ahol egyedül is kell közlekednie, akkor képes legyen rá. Ismerje a bringautakat, a táblákat, a közlekedési szabályokat. A gyerek, ha időben kezded tanítani, belejön, élvezni fogja. Ez nagyon jó érzés volt nekem – Borisznak pedig hatalmas önbizalmat adott. Szóval mindaz, amiről a Bringás brigantik beszélni akar, fölépült előtte a családunkban és az ismerősi körben. Nagyjából ekkor jött az ötlet is: csináljunk belőle egy laza, zenés, edukációs szériát. Épp a Normafán csatangoltunk Borisszal, volt nálunk egy GoPro, megkérdeztem tőle: te, nem csinálunk belőle egy sorozatot? Dehogynem, mutassuk meg, apa! 

S&M: Menet közben sem párolgott el a lelkesedése?

K. K.: A hétköznapokban is akadnak olyan helyzetek, amikor egy gyereknek segítség kell: kicsit elfáradt, másra figyelne. Ez nyilván velünk is megesett, ami több mint 36 forgatási nap és néha 16 órás etapok mellett nem meglepő. Meg lehet találni azt a határt, amíg a gyerek élvezi, amit csinál, illetve megérti, hogy mi miért szükséges. A tekerés mindig felvillanyozta, elemében volt, de a számok gyakorlása vagy forgatás közben besiklott néhány hullámvölgy. 

S&M: Merthogy a dalokat Nagy Ádám hangszerelte, de te írtad.

K. K.: Borisz dobolt, Ádám és én gitároztunk – egy vidám jam lett az egész, de a sorozatban elhangzó zenét Ádám játssza. Az volt a cél, hogy ne csak a bringázásról és a bringáról szóljon a széria, hanem bizonyos szintig az életmódról is. Nehéz és aktuális kérdés, hogyan lehet az online-ból átlovagoltatni a mai gyerekeket az offline-ba. Szerintünk úgy, hogy megmutatjuk, milyen jó például együtt zenélni és bringázni. Visszatérve az előző kérdéshez: ha láttam Boriszon, hogy fárad, szusszantunk, aztán újra belevágtunk. Motiváltam, és nem erőltettem. Azt láttam, hogy egy nagy buliként tekint erre az egészre – erre is törekedtünk. 

S&M: Te is háromévesen tanultál meg bringázni?

K. K.: Már ovis voltam. Szupernyolcas kisfilmeken meg is vannak az első kalandjaim. Egyébként nem volt nagy bringás a család, a körülmények sem voltak megfelelőek hozzá Budapesten. De úgy nőttem fel – és ezt a mintát követem a gyerekeimmel is –, hogy a szüleim folyamatosan ablakokat nyitottak nekem a világra. 

S&M: Ami érdekelt, azzal foglalkozhattál?

K. K.: Pontosan. Meseszerű, de tényleg minden napra jutott valami, amit megmutattak: fényképező, hangszer, sportok. Mindig azt láttam, hogy a hobbi, a szenvedély köti össze a családot – és minél színesebb és szenvedélyesebb, annál erősebb a kapocs közöttünk. Ezért aztán, amit anyám tudott, és apám nem, azt apám is megtanulta, például teniszezni, hogy családi program lehessen a salakos ütögetés. Így működtünk. Nyitottságra neveltek, ezt szeretném továbbadni az enyéimnek is: ne féljenek a gyerekeim a tárgyaktól, a környezetüktől, a világtól, ismerjék meg, hogy megóvhassák, és jól érezzék benne magukat. 

S&M: A neten fut a budapesti bringás vlogsorozatotok. Papírforma, hogy vidék után „bejöttetek” a fővárosba?

K. K.: Erre kaptuk a felkérést. A nagyvárosi közlekedés jellegzetességeit Magyarországon csak Budapesten tudod megmutatni, mert nincs másik milliós városunk, és vidéken valahogy evidens is a bringázás. Budapesten nem az. Itt nagyobb a félelem, nagyobb a káosz is, joggal. Előfordul, hogy egyszer csak „elfogy” a bringaút, a felfestés – egy tapasztalatlan bringás igenis bajban lehet. A szabályokat néha lehetetlen betartani, és kibékíthetetlennek tűnik az ellentét az autósok és más közlekedési eszközt használók, valamint a bringások között. De ami jó: egyre több autós vált át bringára. A kerékpáros kultúra fejlődik, ezt próbáljuk a magunk eszközeivel dinamikusabbá tenni. 

S&M: A 400 forint feletti benzinár motiváló? 

K. K.: Ez is egy érv a bringa mellett. 

S&M: Milyen visszajelzéseket kaptatok a szériákra?

K. K.: Az ismerősi körünkből rengetegen ültek kerékpárra a sorozatok hatására, ami szuper érzés. Elindult a budapesti vlog – ez intézményi szintű pozitív visszajelzés –, a profik örömmel beszélgetnek velünk, szóval a szakmai visszhang is jó. A nézők azt kérdezik tőlünk, mikor bringázhatnak velünk? Pólókat, sapkákat rendelnek tőlünk, brandként is kezdünk működni. Lesz charity tónusunk is, bringát építünk egy rászoruló lánynak, de miért tagadnánk, ez egy üzleti vállalkozás.

S&M: Mennyi időd jut bringázni most?

K. K.: Minimális. Tervek persze folyamatosan születnek: szeretném újrajárni azokat a köröket, ahol a tévésorozat epizódjait forgattuk. Aztán Borisszal Villachból Udinébe letekerni, ez utóbbi az idei nyár programja, jövőre pedig – akkor lesz 11 éves – összejöhet egy Camino. Nagy vágyam, hogy a kontinens legnyugatibb pontjától, a portugáliai Cabo da Rocától eltekerek Vlagyivosztokig. Az útvonalat már megnéztem. Ha ezer kilométer tíz nap, akkor nem is olyan sok az a cirka húszezer kilométer… 

„Nehéz és aktuális kérdés, hogyan lehet az online-ból átlovagoltatni a mai gyerekeket az offline-ba. Szerintünk úgy, hogy megmutatjuk, milyen jó például együtt zenélni és bringázni.”

Szöveg: Lipcsei Árpád

 

Fotó: Kolorfilm

 

Kolovratnik Krisztián

Színész, szinkronszínész, filmrendező, producer, a televíziós sorozatokat, reklám- és dokumentumfilmeket készítő Kolorfilm ügyvezetője. 1999-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Vígszínházhoz szerződött. A színház és a filmezés mellett fotózott és zenét írt. Figyelme idővel a filmgyártás felé fordult. Első saját rendezésű filmje a 2009-es Naphosszat című dokumentumfilm, amelyben Törőcsik Mari és Anatolij Vasziljev közös munkáját rögzítette. Nyolc év szünet után 2017-ben vállalt nagyjátékfilmes szerepet: ő alakította Gordon Zsigmond újságírót a Kondor Vilmos regényéből készült Budapest noirban. Angolul, németül és spanyolul beszél. 41 éves, nős, két gyermek apja.

 

Mini KK-filmográfia

● Az utolsó blues (2001)

● A múzsa csókja (2002)

● Sorstalanság (2005)

● Miraq (2006)

● Pánik (2008)

● Eszter hagyatéka (2008)

● Szinglik éjszakája (2009)

● Budapest noir (2017)

 

Néznivalók

Bringás brigantik

● 8 részes televíziós sorozat

● Bringás túrák a Kelet- és az Öreg-Bakonyban, a Balaton-felvidéken, a Velencei-hegységben, a Börzsönyben (a sornak ezzel nincs vége)

● Rendező: Kolovratnik Krisztián

● Szereplők: Kolovratnik Borisz és Kolovratnik Krisztián

● A sorozatot június 23-tól a Duna Televízió újra műsorra tűzi

 

BB Budapest 

● 15 részes vlog

● Videósorozat a fővárosról, bringautakról, aktuális programokról és bringás arcokról

 

SM-tipp - Itt keresd a brigantikat!

bringasbrigantik.hu

facebook.com/bringasbrigantik