"A legnehezebb jó nap… "

Napról napra közelebb kerül Rakonczay Gábor a kitűzött célpont eléréséhez, azonban a nehezebbik fele még hátravan, kb 500 km-et kell még megtenni a Déli Sarkpontig. Gábor töretlenül halad előre, sokszor a "hátán cipelve" a szánja mellett az expedíciós társait is, pl. a napi penzumok jó részén ő vezeti a sort.

A vele együtt négytagú csapat már túl van az első pihenőnapon, amit az expedíció 20. napjára időzítettek, s amelyen Rakonczay futni ment. Igen, futni – az Antarktiszon, a félméteres hóban. Simán elképzelhető, hogy ezt a fajta sporttevékenységet előtte itt még senki sem űzte. 

„A többiek a sátorban pihentek, én meg futni mentem. Negyven percet nyomultam az Alfa bakancsban és a helyenként félméteres hóban – mesélte Rakonczay. – A pulzusom az egekben járt és a mínusz tizenöt fok ellenére még a fülemből is folyt az izzadtság. És ez jó volt. Értelme nem volt túl sok, de a futás kívülről nézve gyakran értelmetlen. A futás végeztével lecseréltem az aláöltözetet, s ez olyan érzés volt, mintha új ember lennék… Főleg mert már napok óta készültem rá. Itt ugyanis nemcsak lelassulnak a dolgok, de a fontossági sorrend is erősen megváltozik. A haladás az első, amennyire a természet és a szervezetünk engedi. A második az evés, ami itt inkább óránkénti tankolást jelent a maximálisan kihasznált szervezetnek. A harmadik pedig az alvás, hogy a következő napon minden kezdődhessen elölről. A többi dolog – így a tiszta ruha is – mind-mind messze lemaradva az előbbiek mögött. Azért annak örülök, hogy mind tiszta ruhát húztunk, a sátortársam zoknija ugyanis az utóbbi napokban már olyan büdös volt, hogy azon gondolkodtam, esténként elmegyek sétálni, amíg megszárad...” – viccelődött Rakonczay. 

A pihenőnapon tehát új erőre kapott a csapat,  s tervezetten növelte a napi távokat is: előbb 25.7, majd 28.1 kilométert tett meg. Míg az út első hetében 45, az elmúlt két hétben pedig 50 percesek voltak az egyes szakaszok, a pihenőnap után ezt feltornázták 60 percre, így jöttek össze ezek a nagyszerű távok.

Rakonczay szerint a legutóbbi, a 22. nap volt eddig a legnehezebb jó napjuk. 

Egész éjjel tombolt a szél az Antarktiszon, és a Déli-sark Expedíció két sátra a tökéletes kifeszítés ellenére úgy csattogott, mintha bármelyik pillanatban elszabadulhatna. Aztán bár a szél visszaszelídült úgy 20-as erősségűre, ez még mindig tipikusan olyan idő, amiben az ember öt percre sem menne ki a szabadba, nemhogy egy egész napra. 

S hogy mit csinált Rakonczay Gábor? 

Megtett 25.7 kilométert, 162 méteres szintemelkedéssel. 

„Az égen masszív felhők sorakoztak, a szél vadul kavarta a havat a sátor körül, és amikor reggel kimentem elintézni a szükségest, brutálisan hideg volt – mondta Rakonczay. – A hó mély volt és fémesen csikorgott a lábam alatt, annak azonban nagyon örültem, hogy a szél nem szemből fújt, hanem inkább délkelet felől. Néhány órával később az is kiderült, ez eddig az egyik legnehezebb jó napunk. Kilométereken keresztül kaptattunk fel egy hatalmas emelkedőn, miközben a szán minden szélfútta barázdán megtorpant vagy beragadt, vagy visszafelé akart menni. Ez az a helyzet, amikor az emelkedő szöge és a szán súlya már egyáltalán nem volt arányban a testsúlyommal. Minden lépésnél be kellett ékelni lábam és teljes testtel bedőlve mozgásban tartani a nálam nehezebb szánt. Másfél óra alatt értem fel, a térdem fájt és erős hányingerem volt. De ez normális, a többiek is kikészültek. Nem is beszélgettünk, mindenki örült, hogy meg tudott állni a lábán.”

Az emelkedő tetején Rakonczay Gábort a kilátás valamelyest kárpótolta az addigi szenvedésekért: az égről eltűntek a felhők és szikrázott a nap. A magyar extrém sportoló csakhamar jobban lett, a pulzusa visszaállt a normálisra, úgyhogy letördelte az arcáról a jeget, és gyorsan megevett egy kővé fagyott energiaszeletet. A pihenő után pedig indult tovább, hiszen már csak 500 kilométerre van a Déli-sarkpont… 

„Úgy tűnik, a csapat most megpróbálja növelni az iramot, hogy ledolgozza a korábbi hetek lemaradását, ami abból fakadt, hogy eleinte hozzá kellett szokniuk a környezethez és a tempóhoz, majd pedig az időjárás nem tette lehetővé a hosszabb meneteket – mondta Szalay Balázs, az expedíció menedzsere. – Az, hogy Gábor a pihenőnapon még elment futni, azt jelzi, hogy jó lelkiállapotban van, menetel előre, küzdi le a távolságot, s ezt a jó lelkiállapotot éreztem rajta akkor is, amikor az itthoni csapatmegbeszélésbe meglepetésszerűen belecsörgött, és sorolta az élményeit. Jó kedve van, viccelődik, próbálja az összes kihívást a humoros oldaláról megközelíteni – és amikor szükség van rá, ő tart lelkesítő beszédet a többieknek. Poénkodva azt mondta, ez körülbelül egy órán keresztül szokott hatni... Ami pedig a számokat illeti, egy ilyen táv felénél az a legnagyobb kihívás, hogy jó legyen a matek, vagyis ki tudják pontosan számolni, mennyit kell naponta megtenniük, hogy az étel kitartson a Déli-sarkpontig, mit kell tenniük, hogy odaérjenek. Még sok van hátra, de nem féltem Gábort.”

Fontos megemlíteni, hogy a Déli-sark expedíció nagy hangsúlyt fektet arra, hogy felhívja a figyelmet, hogy a Föld megóvásában globálisan kell gondolkodni. A klímaváltozás, a jégtakaró olvadása, az ózonréteg csökkenése mind - mind hatással van hazánk éghajlatára is, és a lokális környezeti jövőnkre. Az E.ON az expedíció szponzorálásával szeretné felhívni a figyelmet a klímaváltozásra, a Föld legnagyobb krízisére, a környezetszennyezére, természeti kincseink védelmére. Éppen ezért felelős vállaltcsoportként sokat tesznek a környezetért és a természeti erőforrások megóvásáért. Példát mutatva ösztönözik az energiahatékonyságot célzó befektetéseket és a megújuló energiaforrások egyre nagyobb mértékű felhasználására.